Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kezdeményezésére 2016. április 4-8. között az IVSZ koordinálásával valósul meg az első Digitális Témahét. Ez a köznevelési intézményekben egy olyan pedagógiai eszközrendszer-váltást szorgalmazó program, amely során a különböző tanórák nagy része valamilyen módon az informatika köré épül, vagyis a tanárok a digitális pedagógia módszertanát és eszközeit alkalmazzák.

Célunk, hogy minél több diákhoz juthasson el vagy váljon kézzel foghatóvá, hogy ma már digitális eszközök és gondolkodás nélkül nincsenek hétköznapok.  

Az EMMI törekvései szerint a témahét keretében a tantárgyi és órarendi kötöttségektől részben függetlenül, egy egységes téma keretében dolgozzák fel az iskolák az átadandó ismereteket és készségeket, előtérbe kerülnek a készségfejlesztő elemek, a csoportmunka és a projekt alapú megközelítés.  

Az IVSZ  egyfajta ernyőszervezetként állj a projekt fölött,összefogja és koordinálja az eseményeket és a projektben bármilyen módon részt vevő szereplőket.

Fejlesszük együtt a diákok digitális készségeit a Digitális Témahéten!

A megvalósuláshoz szükség van támogatókra, partnerekre is!   

Szeretnénk támogatásukat és szakmai partnerségüket kérni abban, hogy minél több diákhoz jussunk el üzeneteinkkel és ismereteinkkel április első hetében - elősegítve, hogy később ők építhessék a digitális gazdaságot az Önök, a Mi cégeinkben is hozzáadott értéket termelve.  

Amennyiben támogató, vagy együttműködő partnerként szeretne részt venni a Digitális Témahét kezdeményezésben, és tudását, tapasztalatait, oktatási programjait, munkatársai segítségét szeretné megosztani a program keretében, esetleg anyagilag is támogatná kezdeményezést, a részletekért és lehetőségekért keresse a program menedzserét, Bakó Mariannát a bako.marianna@ivsz.hu e-mail címen, vagy a 06 20 244 288-as telefonszámon.

A csatlakozásra a Digitális Témahét honlapján keresztül is van lehetőség. Azok a szervezetek, akik szakmai program szervezésével szeretnének hozzájárulni a diákok digitális készségeinek fejlesztéséhez, azok a külön erre a célra kialakított regisztrációs felületen tudnak csatlakozni a programhoz.

Ha szeretné figyelemmel kísérni a programot, kérjük kövesse a Digitális Témahét Facebook oldalát!