Megalakult az IVSZ Szabályozási munkacsoportja

2023.05.12

Kiemelkedő érdeklődés mellett állt össze, majd kezdte meg munkáját az IVSZ szabályozási ügyekkel foglalkozó, már most 65 tagot számláló munkacsoportja. A szakmai munkát dr. Derzsényi Éva, szövetségünk szakértője vezeti, a munkacsoport elsődleges céljai pedig az advocacy munka újra szervezése, az EU-s jogalkotási munka követése, értelmezése, illetve közös tagi és iparági álláspontok kidolgozása. 

Az IVSZ digitalizációért végzett munkájának eddig is fontos része volt a szakmapolitikai, szabályozási folyamatok figyelemmel kísérése, most azonban a munkacsoport megalakulásával ez a tevékenyég egy új, magasabb szintre léphet. Hiszünk abban, hogy a szabályozással összefüggő, érdekérvényesítésen alapuló munka felélesztése, szervezett alapokra helyezése, valamint nemzetközi kontextusba helyezése valódi értéket teremt majd tagjaink, de az egész iparág számára is.  

A havonta ülésező Szabályozási munkacsoport célja az EU-s jogalkotás nyomon követése, azokkal kapcsolatos javaslatok kidolgozása, a kormányzati stratégiák, illetve a hazai jogszabályi, szabályozási tervezetek felülvizsgálata és javaslattétel, valamint a fenti ügyek kapcsán a tagi (iparági) érdekek képviselete. A szakmai munka során az IVSZ tagok aktív részvételére számítunk, amit talán okkal is tehetünk: az alakuló ülésen résztvevők száma (47) tisztán jelzi az érdeklődést a téma és a munkacsoport céljai iránt. 

A munkacsoport szoros együttműködésben végzi tevékenységét az IVSZ vertikális munkacsoportjaival: az IOT és Ipar 4.0, az Információ és Kiberbiztonság, a Fejlesztési és EU forrás munkacsoportokkal már meg is indultak a szakmai egyeztetések, sőt, a területek, témák meg is jelennek a munkacsoport soron következő üléseinek témái között. A munkát IVSZ oldalról dr. Derzsényi Éva (Public Policy & International Relations Officer) vezeti, a tagi oldali vezető személyéről pedig a közeljövőben születik döntés. 

Az alakuló ülésre április 27-én került sor, ahol transzparens, közös döntés született azokról a témakörökről, amelyekkel a következő időszakban a munkacsoport foglalkozni szeretne. A munkacsoport ezek után (május 11-én) az AI Act kérdéseit járta körbe a CMS nemzetközi ügyvédi iroda szakértőivel: Petrányi Dóra a „Responsible AI” fogalmát tisztázta, illetve beszámolt az MI Koalíció aktivitásáról, Domokos Márton a AI Act hatályba lépését követő AI fejlesztések gyakorlatát vázolta fel, Horváth Katalin pedig use case-ket hozott a mostani gyakorlatból.

A következő alkalommal (május 18.) a NIS II (kiberbiztonsági irányelv) és a CER (a kritikus fontosságú szervezetek rezilienciájáról szóló) irányelvek kerülnek fókuszba, mely témák még jobb megértését két szakértő vendég, Kovács Attila (biztonsági specialista, Magyar Telekom), illetve Mádi-Nátor Anett (Vice President, Strategic Business Development Cyber Services Plc., IVSZ Információ- és Kiberbiztonsági Munkacsoport vezető) segíti.  

Amennyiben csatlakoznál és részt szeretnél venni a munkacsoport munkájában (vagy egyéb kérdésed van a témában), úgy keresd Halász Dorottya kolléganőnket a halasz.dorottya@ivsz.hu címen!