Több mint százan bővítették közbeszerzési tudásukat
Ismét egy sikeres közbeszerzési konferencián vagyunk túl, a több mint száz regisztrált résztvevő továbbra is bizonyítéka annak, hogy a közbeszerzési szabályozás kiemelt fontosságot élvez az IVSZ tagságának életében. A helyszín idén is a Ramada Aquaworld volt.
A konferencia megnyitóját dr. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság főtitkára és Laufer Tamás, az IVSZ elnöke tartotta. A megnyitóban szó esett az informatikai közbeszerzések ellenőrzési irányairól, a Hatóság elmúlt évi eredményeiről, valamint a Közbeszerzési Hatóság által kifejlesztett új, a közbeszerzéssel foglalkozó szakemberek életét megkönnyítő mobilalkalmazásról is.

dr. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság főtitkára
Laufer Tamás, az IVSZ elnöke méltatta a két szervezet között létrejött partnerséget, illetve felhívta a figyelmet néhány, az informatikai közbeszerzésekben az ajánlattévőket érintő anomáliára.

Laufer Tamás, az IVSZ elnöke
A következőkben Dr. Elek Ildikó, a Miniszterelnökség főosztályvezető-helyettese az elektronikus közbeszerzéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat osztotta meg az érintettekkel.

Dr. Elek Ildikó, a Miniszterelnökség főosztályvezető-helyettese
Hellné dr. Varga Anita, a Közbeszerzési Hatóság jogi tanácsadója előadásában a piaci szereplők lehetséges közbeszerzési pozíciói szerint csoportosítva ismertette a közbeszerzési folyamatokban legyakrabban felmerülő kérdéseket, problémákat. Az előadásban szó esett az öntisztázás lehetőségeiről is.

Hellné dr. Varga Anita, a Közbeszerzési Hatóság jogi tanácsadója
A délután folyamán először dr. Fabó László a Közbeszerzési Hatóság főosztályvezető-helyettese ismertette a Hatóság ellenőrzési feladatköreinek jellemzőit és az ellenőrzés lépéseit, külön figyelmet szentelve a szerződésmódosítások és teljesítések ellenőrzési tapasztalatainak.

dr. Fabó László a Közbeszerzési Hatóság főosztályvezető-helyettese
Ezután Dr. Puskás Sándor, a Közbeszerzési Döntőbizottság elnöke tartott előadást a Közbeszerzési Döntőbizottság 2017-ben végzett munkájának eredményeiről, kiemelve néhány – ajánlattevők számára is tanulsággal szolgáló – konkrét jogesetet.

Dr. Puskás Sándor, a Közbeszerzési Döntőbizottság elnöke
A délután a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság szakembereivel folytatódott. Hegedűs Tibor közbeszerzési szakértő az elektronikus központosított közbeszerzési rendszerrel kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokat osztotta meg a résztvevőkkel.

Hegedűs Tibor, közbeszerzési szakértő
Pazár Ákos közeszerzési referens zárta a konferenciát az új Közbeszerzési Portál versenyújranyitásokhoz kapcsolódó funkcióinak használatát bemutató előadásával.

Pazár Ákos, közeszerzési referens
Ha kíváncsi vagy a rendezvényen készült fényképekre, látogass el az IVSZ Facebook oldalára, illetve keresd fel SlideShare oldalunkat, ha szívesen belenéznél a prezentációkba!