Varsóban találkoztak a közép-európai országok digitális érdekképviseletei

2022.10.27

2022. október 12-13-án Varsóban megtartották a harmadik CEE Digital Summitot, amely a közép-európai országok informatikai és digitális érdekképviseleteinek éves konferenciája. A hagyományokhoz híven, az IVSZ is képviseltette magát, mint alapítótag.

A konferenciát Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök nyitotta meg, majd a CEE országok digitális iparágát képviselő érdekképviseletek első alkalommal adták át a CEE Digital Trident Award díjat, amelyet Mykhailo Fedorov, Ukrajna miniszterelnök-helyettese, egyben a digitális transzformációért felelős miniszter nyert el országa digitalizációja terén elért kivételes eredményeiért, az új technológiák bevezetéséért és Ukrajna digitalizációs szintjének emelése terén tett erőfeszítéseiért. 

Megtiszteltetés számomra, hogy megkaptam az első Digitális Trident-díjat. Ukrajna és különösen a csapatom számára fontos, hogy a világ felfigyeljen a digitális átalakulásra irányuló erőfeszítéseinkre, valamint a háborús időkben való ellenálló képesség megőrzésével kapcsolatos ukrán tapasztalatokra. 2022. az eddigi legnehezebb év hazánk számára.

– mondta el az ukrán miniszterelnök-helyettes köszönő beszédében.

A konferencia középpontjában, – azonosan az IVSZ Kiáltványának 4. pillérében megfogalmazott legfőbb célokkal – idén is a szélesebben értelmezett CEE régió digitális transzformációjának kérdésköre, illetve az annak erősítéséhez, felgyorsításához, hatékonyabb megvalósításához szükséges feltételek definiálása, valamint biztosítása állt. A tapasztalatok, jó gyakorlatok megosztása mellett kiemelt szerepet kapott a regionális együttműködés kiszélesítése, kiterjesztése is, továbbá ezen együttműködés erőforrás (pénzügyi, szakmai, humán) hátterének megteremtése.  

A nap során felmerült témák, kérdések, kihívások mindegyike kiemelt szerepet tulajdonított a digitális képességek, készségek fejlesztésének, a digitális oktatás, a digitálisan képzett munkaerő jelentőségének, mind a lakosság, mind pedig a vállalkozások, de leginkább a kkv-k vonatkozásában.   

A konferencia keretében a CEE Digital Coalition alapítói, köztük az IVSZ is, látogatást tettek Janusz Cieszynski, a Lengyel Köztársaság kancelláriájának digitális ügyekért felelős államtitkáránál, ahol megvitatták a régió digitális átalakulásának legfontosabb kérdéseit, illetve a szorosabb nemzetközi együttműködés lehetőségeit. A találkozón ismertették a 3Seas országok digitális nyilatkozatában megfogalmazott javaslatokat, valamint több régiós jó gyakorlat is bemutatásra került. Az IVSZ Digitális Footprint és ágazati digitalizációs mérési projektjei is terítékre kerültek, a lengyel államtitkár felkérte lengyel társszervezetünk vezetőjét, hogy vizsgálja meg ezen projektek lengyelországi bevezetésének lehetőségét. 

A résztvevők a rendezvény zárása, összegzése, valamint javaslataik összefoglalásaként egy 10 pontból álló javaslatcsomagot is összeállítottak, amelyben a CEE szintű együttműködésre vonatkozó konkrét javaslataikat fogalmazták meg, újfent felhívva a figyelmet a „digitális pillér” kiemelt jelentőségére, valamint a 3Seas együttműködés „Digital Charta”-nak mielőbbi véglegesítésére és aláírására.  

A konferenciát követően hagyományosan a régiós érdekképviseletek egy workshop keretében folytatták munkájukat, ahol értékelték az eddig megtett lépéseket, és tárgyaltak az együttműködés operatív feltételeiről, formájáról, kiterjesztéséről, valamint elfogadták az együttműködés kiemelt vertikális és horizontális fókuszterületeit.