Pozitív női példaképekkel népszerűsíti az IKT szektort az IVSZ és a WiTH

2023.02.09

Átadták az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett „40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén” pályázat díjait. A felhívásra olyan 40 év feletti nőket lehetett ajánlani, akik példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generációk és a karrierváltó nők számára, emellett munkájukon keresztül megismerhetjük a digitális gazdaság és a technológia (IKT) szektor lehetőségeit. A február 8-án, az EPAM Systems Székházban megrendezett gálán három kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy különdíjat is átadott. 

Tavaly októberben hirdette meg az IVSZ és a WiTH közös pályázatát azzal a céllal, hogy rávilágítsanak azokra a sztereotípiákra, amelyekkel az IKT szektorban dolgozó nők minden nap találkoznak, illetve elismerje ennek a korosztálynak az érdemeit és eredményeit. A szervezők a pályázatra olyan női munkavállalók jelölését várták, akik munkájukban elért eredményeik alapján példaképként szolgálhatnak a fiatal vagy pályaváltó nők számára. A hattagú Bíráló Bizottság döntése alapján a közel 50 beérkezett jelölés közül választotta ki a zsűri azokat a pályázókat, akik sokat tettek a technológia, a digitalizáció, az informatika, az infókommunikáció, hírközlés és elektronikai szektor ismertségéért.

Polocz Anett, Cosmo Consult Kft., dr. Charaf Hassan, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Kudari Nóra, IVSZ, Balázsy Panna, műsorvezető

A február 8-án megrendezett díjátadón a zsűri az alábbi pályázók munkásságát emelte ki és díjazta elismerésével: 

  • Tóth Máriát, a DXC Technology szoftverfejlesztési igazgatóját, a „Nők elismertségének növelése” kategóriában díjazták 
  • Izsóné Benkő Margit, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) információ architektúra tervezési igazgatója a „Kiemelkedő technológiai szaktudás” kategória díját vihette haza,  
  • Nagy Nelly, a My Food Protocol AI Analytics Kft. alapítója és vezérigazgatója pedig az „Inspiráló nők” kategóriában vehette át a legjobbnak járó elismerést 
  • A zsűri továbbá az „Oktatásért” különdíjjal ismerte el Erdősné dr. Németh Ágnes, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság alelnökének munkáját. 

Izsóné Benkő Margit, NISZ Zrt., Erdősné dr. Németh Ágnes, NJSZT, Tóth Mária, DXC Technology, Nagy Nelly, My Food Protocol AI Analytics Kft.

Számos 40 év feletti nő végez hosszú évek óta értékteremtő munkát a digitális szektor területén is.Az IVSZ-szel közösen indított pályázatunk célja, hogy a női munkavállalók érdemeinek díjazásával láthatóvá tegyük azokat az X generációhoz tartozó nőket, akik magas szakmai tudással, évtizedes tapasztalattal és gyakorlattal járulnak hozzá a szervezetük életéhez és értékéhez. Határozottan hisszük, hogy a női részvétel inspirálóan hat az iparágban, amely hozzájárul a fejlődéshez, fejlesztésekhez. A nagy számú beérkezett pályázat azt bizonyítja, hogy a piacnak van igénye arra, hogy beszéljünk erről a témáról, és elismerjük ezeknek a nőknek a munkáját

– mondta el Flakstad Emőke, a Women In Technology Hungary Egyesület elnöke.

A pályázattal az IVSZ és a WiTH a hagyományosan férfiasnak tartott informatikai és távközlési szektorban példaértékű munkát végző nőket szerette volna a fókuszba állítani egyúttal felhívni a gazdaság szereplőinek és a jövő generációjának figyelmét arra, hogy a női munkavállalók munkájukkal jelentősen hozzájárulnak vállalatuk, a technológia és az IKT szektor, így végső soron a magyar gazdaság versenyképességéhez a technológia területén is. A pályázási időszakban olyan szervezetek jelentkezését várták, amelyek büszkék a női alkalmazottjaik teljesítményére, valamint szívesen mutatnának példát a női munkavállalóikon keresztül a szervezeti diverzitásra.  

Több alkalommal foglalkoztunk már azzal, hogy a női munkavállalókat, pályaválasztás előtt álló fiatalokat, vagy akár az 50 év felettieket hogyan lehetne meggyőzni arról, hogy IT területen építsenek karriert, illetve hogyan lehet egy olyan környezetet teremteni az iparágban, amelyben hosszú távon is jól érzik magukat. Ez a díj egy újabb lépcsőfok ebben a folyamatban, hiszen olyan kézzel fogható, példaértékű életutakat tudunk bemutatni a díjazottak történetein keresztül, amelyek reményeink szerint bátorítóan hatnak a fiatalokra, vagy épp a pályamódosítást fontolgató hölgyekre is. Külön kiemelném az oktatás jelentőségét ebben a folyamatban, ezért is fogadtuk örömmel, hogy több pedagógust is jelöltek a díjra, a zsűri pedig egy különdíj formájában el is ismerte a jövő generációt neveléséért végzett tevékenységet

tette hozzá Tajthy Krisztina, az IVSZ főtitkára.

A szervezők reményei szerint a női példaképek állítása és díjazása arra is bátoríthatja a fiatal nőket és lányokat, hogy a digitális gazdaság területén építsenek karriert. Ez kiemelten fontos, hiszen lemorzsolódásukkal a szektor elveszítené a potenciális tehetségek közel 50%-át. Az IVSZ és a WiTH ezért is szeretne hagyományt teremteni és a jövő évben is elindítani a pályázatot. 

Balról jobbra: dr. Kovács Zoltán, NISZ Zrt., Tajthy Krisztina, IVSZ, dr. Branyiczki Imre, Epam Systems, Izsóné Benkő Margit, NISZ Zrt., Erdősné dr. Németh Ágnes, NJSZT, Tóth Mária, DXC Technology, Nagy Nelly, My Food Protocol AI Analytics Kft., Flakstad Emőke, WiTH Egyesület, Polocz Anett, Cosmo Consult Kft., dr. Charaf Hassan, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Kudari Nóra, IVSZ, Balázsy Panna, műsorvezető