Az IVSZ szervezésében 25 fő vett részt a programban, amelynek első állomásaként a munkacsoport tagjai, illetve az IVSZ vezetői meglátogatták a Samsung Smart School bemutató központját.

A Samsung által felújított, gyönyörű épületben két tanteremben és két bemutató teremben általános iskolásoknak tanóra, illetve felnőtteknek szakmai képzés zajlik.

A Samsung Smart School keretei között a diákok mindegyike egy-egy tableten dolgozik, a tanár pedig a saját tabletjének képét osztja meg a nagy, interaktív kijelzőn. A tabletekkel a tanár és a diákok állandó kapcsolatban állnak egymással, ami lehetővé teszi, hogy a pedagógus folyamatosan az összes diák előrehaladását nyomonkövesse. A diákok, a digitális tartalmak, interneten elérhető videók, animációk segítségével könnyebben megértik az elsajátítandó tananyagot és az elektronikus tesztek segítségével több ideje jut diáknak és pedagógusnak is közös munkára, a nehezebben megérthető elemek magyarázatára.

samsungiskola2[1]

Mind a diákok, mind a tanárok a tablet alapú oktatás előnyeit hangsúlyozták, hozzátéve, hogy az eredmények az intenzív, állandó tanár továbbképzésnek köszönhetőek, amely az ELTE bevonásával valósul meg. A Samsung Smart School célja a módszer - és az eszközrendszer - elterjesztése.

Az iskolai bemutatót követően az Oktatási Munkacsoport ülésén megvitatták, hogy a látott Smart School mintájára milyen feltételekkel lehetne több iskolában is hasonló programot megvalósítani. A kérdés kifejezetten aktuális a Munkacsoport számára, ugyanis a napokban készül el az IVSZ Oktatási Kiáltványa, ami minden érintett számára érthetően igyekszik megfogalmazni az oktatási infrastruktúra jelenlegi problémáit, a várható következményeket, illetve azokat a konkrét lépéseket, amivel középtávon érdemi javulást lehetne elérni az intézményrendszer teljesítményében. Az Oktatási Kiáltványt az IVSZ április 9-én publikálja.

Az IVSZ Oktatási munkacsoportjának Samsung Smart School-ba szervezett látogatására az eSkills for Jobs 2015 kampány keretében került sor!