A kürtőskalács és a debreceni esete – beszélgetés Pomázi Gyulával
IVSZ Digitalk Podcast
(S03E08)
Az IVSZ DIGITALK Podcast sorozata új formátummal folytatódik: a DIGITALK 1on1 során egy-egy téma kiemelt szakértőjével beszélgetünk. E heti epizódunk során Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke volt vendégünk, akit a szabadalom, szerzői jogok, védjegyek, oltalmak összefüggéseiről, illetve üzleti jelentőségéről kérdeztünk.
Az egyre digitalizálódó gazdaságban elkerülhetetlen fogalommá váltak a szabadalmi hivatal, a feltalálói hivatal, a szerzői jog vagy a szerzői művek alkotóit érintő jogok, jogosítványok, védjegyek. Ezek jelentik az alapját annak az iparjogvédelmi stratégiának, amely mára elengedhetetlen része (kellene, hogy legyen) a vállalkozások működésének, gondolkodásának.
A beszélgetés során végig vettük, hogy mi az, amit még „levédethetünk”, és mi az, amit már nem? Mi a helyzet ezen a téren a kürtőskaláccsal, a debrecenivel, az inzulinnal, a COVID elleni hatóanyaggal, az okostelefonokkal és a cégek számára rendkívül értékes márkával? Miként vannak jelen a mindennapi életünkben ezek a fogalmak? A digitalizáció milyen változásokat hozott előtérbe ezen a téren?
A beszélgetésből az is kiderül, hogy mit nyernek azok a cégek, amelyek foglalkoznak a megoldásaik védelmével, és mitől esik el az, amelyik nem tartja ezt annyira fontosnak. Szóba kerül még a hazai oltalmi helyzet összevetése a régiós országokkal, valamint az, hogy miért rendkívül fontos az immateriális javak megfelelő védelme.
Beszélgetőpartnerek:
Pomázi Gyula: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, elnök
Horváth Balázs, az IVSZ DIGITALK moderátora és műsorvezetője
Ezek is érdekelhetnek

Boomerektől a robotokig
Szeptember 19-én és 20-án Balatonfüreden három szekcióval jelentkezik a 30. MENTA konferencia: ember, üzlet és technológia. Mai podcast adásunkban az ember szekciót vezetjük fel Steigervald Krisztián