IVSZ DIGITALK Podcast: Egy vírus anatómiája – beszélgetés a koronavírusról
(S01E01)
Az IVSZ podcast sorozatának első részében három szakemberrel beszélgettünk a koronavírus-járvány társadalomra, gazdaságra, médiára és általában, a gondolkodásunkra gyakorolt hatásairól.
A beszélgetés résztvevői:
- Jónap Richárd (elemző)
- Kertész János (egyetemi tanár)
- Tófalvy Tamás (médiakutató)
- moderátor: Horváth Balázs (IVSZ)
Az első podcastba három olyan szakembert hívtunk meg, akik a maguk területén mind foglalkoznak, vagy foglalkozni kényszerülnek a koronavírus hatásaival. A közel egy órás beszélgetés során azt próbáltuk megfejteni, hogy miért rengethette meg egy járvány alapjaiban a világ kommunikációs és gazdasági alapjait, kik a legnagyobb nyertesei és vesztesei a fertőzés hullámnak, milyen tanulságai lehetnek az elmúlt hetek eseményeinek, vagyis hogyan viszonyuljunk egy olyan típusú eseményhez, amit a legtöbben most élünk meg először.
A podcastról itt olvashatsz részletesebben.
Kapcsolódó
Ezek is érdekelhetnek

DIGITALK – Dr. Sárhegyi István, 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt.
Miért fontos az űrtechnológia a jövő számára? Hogyan alakítja át az iparág az innovációról és a globális együttműködésről alkotott elképzeléseinket?

DIGITALK – Az egyszeri gyártulajdonos esete a szimulációval
A vállalati digitalizációt talán a gyakorlati példák, történetek mentén lehet legjobban megismerni. Ezekből derülnek ki azok a motivációk, ellenállások, elakadások, amelyek ezeket a folyamatokat a ...