IVSZ DIGITALK Podcast: Digitális átalakulás és marketing
(S01E07)
Az IVSZ podcast sorozatának hetedik kiadása ezúttal a marketing digitalizálódó területére fókuszált, amit egymástól merőben eltérő területeken dolgozó szakemberek segítettek megvilágítani.
A beszélgetés résztvevői:
- Berta Zsuzsa (A38)
- Nagy Zoltán Péter (OTP Bank)
- Schlégl Tímea (IVSZ)
- moderátor: Fischer Kristóf (Pattern Digital)
A legutóbbi kiadás ismét egyedi volt az eddigiekhez képest: ezúttal a podcast hanganyagának rögzítése egy élő webinar keretei között történt, így az is meg tudja hallgatni a beszélgetést, aki abban a másfél órában éppen nem ért rá. A beszélgetés vendégmoderátora, Fischer Kristóf (Pattern Digital) az IVSZ-szel közösen készített kutatás kapcsán arról beszélgetett a vendégekkel, hogy a digitális marketing eszközök mennyire hatják át a cégek, szervezetek működési folyamatait. Szó esett automatizációról, a járvány üzletre gyakorolt hatásairól, frissen megtanult szoftverekről, illetve a későbbiekben hasznosítható tanulságokról.
A podcastról itt olvashatsz részletesebben.
Kapcsolódó
Ezek is érdekelhetnek

Boomerektől a robotokig
Szeptember 19-én és 20-án Balatonfüreden három szekcióval jelentkezik a 30. MENTA konferencia: ember, üzlet és technológia. Mai podcast adásunkban az ember szekciót vezetjük fel Steigervald Krisztián

The labour market of tomorrow / A holnap munkaerőpiaca
Két hónapja tartottuk a SMART konferenciát Budapesten, és bár a rendezvénynek vége, a szlogenjébe fűzött valóság továbbra is rendíthetetlenül változik. Mai podcast adásunkban a SMART ...