Újabb Big 4 céggel bővült az IVSZ tagsága: Bemutatkozik a Deloitte
A Deloitte, a világ egyik vezető tanácsadó cége immár az IVSZ multi tagozatát is erősíti. A csatlakozás kapcsán Zaránd Miklóst kérdeztük arról, hogy milyen tervekkel, célokkal érkeztek az IVSZ-be, és milyen irányokat tartanak kulcsfontosságúnak a digitális gazdaságban.
Mivel foglalkozik a Deloitte? Mutasd be kérlek a céget.
Zaránd Miklós: A Deloitte egy globális professzionális szolgáltató, amely több mint 450 ezer főt foglalkoztat világszerte, Magyarországon pedig ezer kollégával dolgozunk együtt. Küldetésünk, hogy ügyfeleinket komplex könyvvizsgálati, adótanácsadási, kockázatkezelési, pénzügyi és tanácsadási megoldásokkal támogassuk, legyenek akár hazai, akár regionális szereplők. A magyar iroda a régiós konzultációs csapat része, amely közel 2000 fős, és így egy egységes, hatékony régiós csapatként működünk együtt.
Emellett a Deloitte a Big Four egyik tagja, viszont különlegességünk, hogy erősen regionális fókuszú működésre építünk, ami túlmutat a hagyományos nemzeti kereteken. Az elmúlt években jelentős hangsúlyt fektettünk a digitalizációra és a technológiai tanácsadásra, így ma már a versenytársaink inkább technológiai tanácsadó cégek, mint például az Accenture, különösen a technológiai transzformációk terén. Stratégiai partnerségeink vannak olyan globális technológiai vállalatokkal, mint az Amazon, a Google, az SAP és a Salesforce, ahol rendszerint a legnagyobb globális partnerek között szerepelünk. A Deloitte tanácsadói szárnya tehát technológiai fókuszú, és ezzel tűnik ki a Big Four többi tagja közül.
Milyen szerepet játszik a digitalizáció a cég életében?
Zaránd Miklós: A digitalizáció kiemelt fontosságú szerepet tölt be a Deloitte működésében. Célunk, hogy technológiai vezetők legyünk; ennek érdekében folyamatosan fejlesztjük digitális képességeinket és alkalmazzuk a legújabb technológiai innovációkat. Emellett globális technológiai és szakértői hálózatunkkal nap mint nap segítjük ügyfeleinket kritikus informatikai és technológiai kihívásaik megoldásában, legyen szó stratégiáról, tervezésről vagy megvalósításról, így támogatva őket abban, hogy a digitalizáció révén sikeresen navigálhassanak gyorsan változó üzleti környezetünkben.
Meglátásod szerint hogyan tudtok hatékonyan bekapcsolódni az IVSZ munkájába?
Zaránd Miklós: A Deloitte célja, hogy aktívan részt vegyen az IVSZ munkacsoportjaiban. Elsősorban a Cloud munkacsoport létrehozásában vállalnánk vezető szerepet, hiszen a magyarországi tanácsadó cégek közül nálunk van az egyik legerősebb cloud szakértői csapat. Ezen kívül szívesen bekapcsolódunk az IVSZ fejlesztési és EU forrás munkacsoportjába is, valamint a jövőben egy adóügyi munkacsoport létrehozására is javaslatot tennénk, amelyben szintén szerepet vállalnánk.
Milyen motivációk vezérelték a csatlakozásotokat? Milyen elvárásaitok, várakozásaitok vannak a közös munkát illetően?
Zaránd Miklós: A Deloitte célja, hogy aktívan hozzájáruljon az IKT-szektor fejlődéséhez és az innováció előre mozdításához. Várakozásaink szerint a tagság révén, különösen az új cloud munkacsoport létrehozásával, értékes kapcsolatokat építhetünk ki iparági vezetőkkel és kormányzati képviselőkkel, tovább erősítve a szakmai közösséget és elősegítve a cloud és egyéb digitális megoldások szélesebb körű elterjedését az országban.
Vannak olyan területek, ahol úgy gondolod, hogy az IVSZ szakértelme különösen értékes lehet a Deloitte számára?
Zaránd Miklós: Elsősorban a PPP (Public-Private Partnership) területen számítunk az IVSZ szakértelmére, ahol a vállalati és közszféra találkozik. Ez egy olyan szegmens, ahol az IVSZ szakmai támogatása nagy segítséget nyújthat nekünk. Ezen kívül az IVSZ tagságának széles körű szaktudása számos területen jelenthet számunkra értéket.
Melyek a legnagyobb kihívások a Deloitte által felölelt szakterületeken?
Zaránd Miklós: A jelenlegi gazdasági helyzet az egyik legnagyobb kihívás. Nyugat-Európa lassulása, valamint az autószektor nehézségei közvetlen hatással vannak ránk. Korábban a megfelelő munkaerő megtalálása jelentette a legnagyobb kihívást, most viszont inkább a gazdasági lassulás okoz problémát, különösen a tanácsadói területen. Emellett az AI térnyerése és annak kezelése is egy nagy kihívás, és egyben lehetőség, ami folyamatosan átalakítja a Deloitte működési modelljét. Az, hogy mennyire tudjuk sikeresen átvenni és alkalmazni az AI-alapú innovációkat, hosszú távon jelentős versenyelőnyt vagy hátrányt hozhat számunkra.
Van-e olyan digitális innovációtok a közelmúltból, amit érdemes megemlíteni, vagy szívesen bemutatnál?
Zaránd Miklós: Igen, ilyen például a Knowledge Exchange rendszerünk, amely lehetővé teszi, hogy a 450 ezer kolléga által létrehozott tudásanyagokat könnyen hozzáférhetővé és kereshetővé tegyük. A rendszerünk AI-alapú, promptok segítségével gyorsítja meg a keresést, és rendelkezünk saját, tanúsított AI-eszközökkel is, amelyeket fordítási feladatokra használunk. Ezek a megoldások különösen azoknak a cégeknek lehetnek hasznosak, akik nem globálisan működnek és még nem rendelkeznek hasonló rendszerekkel.
Milyen együttműködés volt már az IVSZ-szel?
Zaránd Miklós: Közösen dolgoztunk egy felhőtanulmányon, amelynek eredményei alapján egy zártkörű workshopot is szerveztünk Magyarországon, ahol szolgáltatók, állami szervek és szabályozó hatóságok vettek részt. Célunk a felhőhasználat elterjesztésének elősegítése Magyarországon, és ez az együttműködés egy folyamatosan fejlődő projekt. Tervezzük a következő workshopot, hogy megválaszoljuk az újabb kérdéseket, és tovább mélyítsük a partnerséget az IVSZ, a Deloitte, a hazai cloud szolgáltatók, felhasználók és szabályozók között.
Kapcsolódó
Ezek is érdekelhetnek

DIGITALK – Dr. Sárhegyi István, 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt.
Miért fontos az űrtechnológia a jövő számára? Hogyan alakítja át az iparág az innovációról és a globális együttműködésről alkotott elképzeléseinket?