Digitális reinkarnáció – élünk-halunk érte!
IVSZ DIGITALK Podcast
(S03E06)
A reinkarnáció fogalma szinte egyidős az emberiséggel, ennek mesterséges, digitális dimenziója azonban nagyon is újkeletű téma. A halál utáni élet, az emberi elme, személyiség virtuális, vagy bármilyen egyéb formában való tovább élése (életben tartása) rengeteg izgalmas és egyben megosztó kérdést vet fel. Ezeket próbáltuk meg egy podcast erejéig egy filozófus, egy MI szakértő és sok-sok érdekfeszítő gondolat társaságában átbeszélni.
A digitális reinkarnáció olyan témákat tesz kikerülhetetlenné, mint a halál, az elmúlással kapcsolatos viszonyunk, félelmeink, és általában az élethez való viszonyulásunk. Nehéz, akár nyomasztó területnek tűnik ez, a DIGITALK podcast sorozatának legújabb részében azonban minden tetten érhető volt, csak a borongó hozzáállás nem.
Az adásban egy bő órás gondolatkísérlet során azt vettük végig, hogy milyen hatása lenne annak, ha a gondolataink, személyiségünk halálunk után is fennmaradna, azzal mások kapcsolatban léphetnének, sőt, akár önálló gondolatokra, akár tovább élésre is képes lenne.
A beszélgetés során etikai, vallási, filozófiai és olyan, teljesen hétköznapi kérdések is felmerültek, mint például: mi történne a világgal, ha Einstein, vagy Marx a mai napig élne, részt venne a közbeszédben, az aktuális kutatásokban, megismerhetnénk a gondolataikat, építhetnénk a gondolkodásmódjukra? Vagy elérhetjük-e valaha azt, hogy senki sem hal meg, bárki elméje, személyisége életben tartható lenne, mi változna, hogyan viszonyulnánk mindehhez?
Ezt az izgalmas utazást első ízben tettük meg az MI Koalíció podcast sorozatával, az MI Stúdióval közösen, akiknek ezúton is köszönjük a témát és a közös moderációt. Folytatása minden bizonnyal következik!
Beszélgetőpartnerek:
- Dr. Nemes László: filozófus, bioetikus
- Szertics Gergely: MI szakértő
Moderátorok:
- Hörömpöli-Tóth Levente, MI Stúdió
- Horváth Balázs, IVSZ DIGITALK
Kapcsolódó
Ezek is érdekelhetnek
Alakítsuk közösen a DIMOP pályázati kiírásokat – véleményezés szeptember 14-ig!
Az IVSZ a GINOP Plusz, DIMOP Plusz, RRF és további operatív programok monitoring bizottságában aktívan dolgozik azért, hogy minél több fejlesztési forrás álljon a cégek rendelkezésére digitális ...