Gyurós-díjazottak szerint a világ
Három szakember, három generáció, három karrier, három Gyurós-díj. Mi a közös egy sokat látott és egykor nagyvállalatokat vezető top menedzserben, egy, a rákkutatásban dolgozó farmakológusban, valamint egy fiatal startupperben? Mármint azon kívül, hogy mindhárman megkapták a Gyurós-díjat. A DIGITALK legfrissebb epizódjából ez is kiderül.
Az IVSZ 1997 óta díjazza az informatikai szakmában kiemelkedő tevékenységet végző szakembereket, mely elismerést 2001 óta Gyurós Tibor-díjként oszt ki a szövetség. Ez idén sem marad el, ezért a DIGITALK legújabb epizódjában három olyan vendéget szólaltattunk meg, akik részesültek ebben az elismerésben.
Az adás célja, hogy felhívjuk a figyelmet az idei jelölési időszakra, másrészt, hogy egy portrét rajzoljunk azokról a szakemberekről, akik vagy személyesen, vagy az általuk vezetett vállalkozás kapcsán részesültek ebben az elismerésben. Van egy ennél jóval messzebbre mutató célunk is: megmutatni a közönségnek, hogy mi foglalkoztatja manapság a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság elnökét (Dr. Beck György), hogyan alakult a rákdiagnosztikával foglalkozó Oncompass sorsa az elmúlt években (Dr. Peták István), illetve hova és milyen dinamika mellett fejlődik az egyik legsikeresebb hazai startup, a Bitrise (Birmacher Barnabás).
A műsor szellemében arra kérünk téged, hogy ha olyan cégről, vagy annak vezetőjéről tudsz, aki az elmúlt évben innovált, vagy tevékenységével kiemelkedőt alkotott, akkor jelöld Gyurós-díjra! Továbbra is négy kategóriában keressük a cégeket, szakembereket. A legjobb egyéni vezetői teljesítményt honorálja „az év menedzsere” elismerés, amelyen kívül „az év innovációja”, „az év digitalizációs projektje”, valamint „a digitális oktatás nagykövete” kategóriában adjuk át a díjakat.
Találjuk meg ezeket a projekteket közösen, mutassuk meg őket a nagyközönségnek, hogy az ő példájukból, erejükből, a digitális megoldásokhoz fűződő viszonyukból mindenki inspirálódhasson.
Beszélgetőpartnerek:
- Dr. Beck György, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság elnöke
- Dr. Peták István: kutatóorvos, molekuláris farmakológus, az Oncompass Medicine Zrt vezérigazgatója
- Birmacher Barnabás, a Bitrise társalapítója és CEO-ja
HOST:
Horváth Balázs – IVSZ (tartalommenedzser)
Kapcsolódó
Ezek is érdekelhetnek
Világokat ütköztető üzleti fesztivál – ilyen volt a SMART 2024-ben
A mesterséges intelligencia térnyerése az elmúlt egy évben megkérdőjelezhetetlen, ezért ebben az évben egy olyan SMART-ot szerettünk volna életre kelteni, amelyben az AI főszerepet kap. Mivel nem...
Mi köze van a kamiondokkolónak az MI-fejlesztéshez? – interjú Frisch Tamással
„Könnyen úgy tűnhet, hogy a terület, amit ma mesterséges intelligenciának hívunk, óriási technológiai ugrást tett a 2-3 évvel ezelőtti állapotához képest. Pedig erről szó sincs, hiszen a legtöbb ...