Betekintést nyertünk az EU digitális dossziéiba
Webinar keretei között ismerkedhettek meg az IVSZ tagvállalatai az EU digitális dossziéival, a fókusz pedig a belső piaci versenyt szolgáló digitális szolgáltatásokról (Digital Services Act – DSA) és piacokról (Digital Markets Act – DMA) szóló uniós rendeletek tervezetein volt, melyet a brüsszeli Magyar Állandó Képviselet munkatársai ismertettek.
„Az EU szabályozása a digitális szolgáltatásokról és piacokról” című webinar-on résztvevő szakdiplomaták egyik legfőbb feladata, hogy az Európai Tanácson belül a megfelelő munkacsoportokban képviseljék a kormányzati – különösen az IM, az ITM és az NMHH közreműködésével kialakításra kerülő – magyar álláspontot, ezért is fontos megismerniük a piac, az iparág véleményét a szóban forgó tervezetekről. A szakértők szorgalmazták a gazdasági szereplők aktív részvételét a jogszabály tervezetek véleményezésében. Felhívták a figyelmet az Állandó Képviselet Hírlevelére is, amelyben hozzáférhetők az uniós szabályozási javaslatokra, nyilvános konzultációs lehetőségekre vonatkozó, valamint a folyamatban lévő ügyekkel kapcsolatos hasznos információk.
A digitális piacokról szóló szabályozás célja a verseny élénkítése, új piacra lépők támogatása, a fogyasztók előtérbe helyezése azzal, hogy jobb minőségű, szélesebb körű szolgáltatások közül választhassanak, valamint könnyebben tudjanak például szolgáltatót váltani. A digitális szolgáltatásokról szóló rendelettervezettel pedig azt szeretnék elérni, hogy az online platformok működése átláthatóbb legyen, valamint egyértelműbb felelősségi szabályokat alakítsanak ki, különös tekintettel az óriás technológiai cégek tevékenységének ex-ante szabályozás alá vonására.
A fenti témákon kívül a szakértők röviden kitértek további releváns jogalkotási folyamatokra is, úgymint a Digital Decade, vagy a különböző adatgazdaságot, illetve távközlési piacot érintő rendelettervezetekre.
A webinar során a résztvevőknek lehetőségük volt a jogszabályokkal kapcsolatos vélemények és javaslatok megosztására is, melyet a szakértők képviselni fognak a kormányzati álláspont kialakítása során. A résztvevők kezdeményezésére a brüsszeli Állandó Magyar Képviselettel megállapodtak abban, hogy a jövőben folyamatos lesz az konzultáció a soron következő rendelettervezetekről.
Ezek is érdekelhetnek
Digital Compliance by Design & LegalTech 2024 – Üzlet, technológia és jog találkozása a digitális gazdaságban
Idén először szervez közösen konferenciát a Portfolio és a Wolters Kluwer, melyben körüljárják, hogyan hat a LegalTech és a DigitalCompliance a versenyképességre és melyek a digitális térben való ...
IT Fest // Business Fest 2024-ben is!
Idén is vár a Business Fest a Millenárison. Ott a helyed, ha nyitott vagy új perspektívákra, ha építenéd a kapcsolataidat és fejlődni szeretnél. Szakadj ki a buborékod korlátaiból, és kapcsolódj ...