IVSZ DIGITALK Podcast: MI lesz velünk az algoritmusok világában?
(S01E12)
A mesterséges intelligencia témája ebben az epizódban két olyan szakember segítségével kerül terítékre, akik alapvetően más indíttatásból, háttérrel és céllal foglalkoznak a témával. Vendégeinkkel az MI-vel kapcsolatos legfontosabb kérdésekről, kihívásokról, a mesterséges intelligencia életünkre, illetve a gazdaságra gyakorolt hatásairól beszélgettünk.
A beszélgetés résztvevői:
- Jakab Roland (IVSZ, MI Koalíció)
- Fóti Marcell (NetAcademia)
- moderátor: Horváth Balázs (IVSZ)
Ebben az adásban a mesterséges intelligencia kimeríthetetlen és egyre izgalmasabb témáját boncolgattuk. Jakab Rolandot és Fóti Marcellt arról faggattuk, hogy az MI miben, hogyan forgatja, forgathatja fel az életünket, készen állunk-e a lehetőségek befogadására és miként kezeljük a jelenséget magánszemélyként, vagy akár cégvezetőként. Arra is kerestük a választ, hogy laikusként mit tehet valaki, ha érdeklődik a téma iránt, illetve hogyan, milyen alapokon formálódik az a nemzeti MI stratégia, ami meghatározza Magyarország következő éveit a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Szó lesz morális masinákról, sok hibával dolgozó, csekk kitöltő algoritmusokról, és arról is, hogy mitől lesz, lehet valójában intelligens az MI.
A podcastról itt olvashatsz részletesebben.
Kapcsolódó
Ezek is érdekelhetnek

DIGITALK – Dr. Sárhegyi István, 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt.
Miért fontos az űrtechnológia a jövő számára? Hogyan alakítja át az iparág az innovációról és a globális együttműködésről alkotott elképzeléseinket?

DIGITALK – Az egyszeri gyártulajdonos esete a szimulációval
A vállalati digitalizációt talán a gyakorlati példák, történetek mentén lehet legjobban megismerni. Ezekből derülnek ki azok a motivációk, ellenállások, elakadások, amelyek ezeket a folyamatokat a ...