Tompa Tamást a Codecool oktatásban betöltött szerepéről, felelősségéről faggattuk.
BETT 2019 – robot Kánaán Londonban
2019.01.31
Az IVSZ idén is képviseltette magát a világ legjelentősebb oktatástechnológiai kiállításán.
Informatika: amit látunk, és ami mögötte van
2018.11.16
A Programozd a jövőd! motivációs előadássorozat egyik visszatérő és lelkes önkéntes résztvevőjével, Juhász Gáborral, az EPAM szakemberével beszélgettünk.
Sikeres karrierváltással a digitális gazdaságba
2018.10.30
A közszférában bekövetkezett leépítések hatására több száz olyan munkavállaló is lehet, aki képes lehet 6-12 hónap alatt új, versenyképes szakmához jutni.
Informatikushiány: van remény, van utánpótlás
2018.10.12
Rója Gergő, a Deverest Software kereskedelmi menedzsere immár harmadik alkalommal tartott előadást középiskolásoknak. Vele beszélgettünk.
Mi a pálya? – Műszaki Pályaválasztó Fesztivál
2018.09.06
A programban minden olyan cég jelentkezését várják, akik aktívan tenni kívánnak a műszaki szakemberek utánpótlása érdekében.
Új vezetővel átalakul az IVSZ Oktatási munkacsoportja
2018.05.11
Az IVSZ Oktatási munkacsoportja május eleji tisztújító ülésén Fazekas Barbarát választotta a munkacsoport vezetőjének.
Digitális Témahét: játék, tanulás, jövő-alapozás
2018.04.26
2018-ban is folytatódik a Digitális Témahét sikersorozata.
Új fejezet nyílt a Digitális Munkaerő Programban
2018.04.19
Jelentős mérföldkőhöz érkezett, végrehajtási fázisba lépett a Digitális Munkaerő Program (DMP).