Légy te is képzett, kommunikatív mentor!
Vegyél részt az ingyenes képzésen online!
Az ingyenes képzés a mentoring szerepéről, az itt használható kommunikációs technikákról és a személyes kapcsolatok tudatos kezeléséről ad nélkülözhetetlen tudást a résztvevőknek.

Képzett IT szakemberek, digitális képességekkel rendelkező munkavállalók nélkül elképzelhetetlen a digitális gazdaság fejlődése és szintlépése, ezért is ragadunk meg minden alkalmat, hogy erre felhívjuk a figyelmet. Ezeket a célokat támogatja az IVSZ közreműködésével megvalósuló „Programozd a jövőt!” projekt is, aminek fontos részét képezi a gyakornoki, valamint az erre épülő mentor program. Előbbi célja az, hogy az informatikus hallgatók gyakorlati tudással gazdagodjanak, utóbbi pedig a gyakornokokat, vagy az újonnan belépő munkatársakat fogadó cégek munkatársait készíti fel a velük való kommunikációra.
Dr. Lukács Zsolt Tibor tréner szerint az ingyenes mentorképzés fókuszában a mentor és mentorált közötti tudatos konfliktuskezelés, illetve az ezzel együtt felbukkanó emóciók kordában tartása áll. Az ilyen helyzetek, illetve az érzelmek hatékony kezeléséhez ugyanis tudatos viselkedési mintákra, valamint kommunikációra van szükség, amihez azonban önmagunkat és a ránk bízott embereket is jól kell ismernünk.
A műhelymunka nagyon kevés elmélettel, és nagyon sok gyakorlattal azt tudatosítja a résztvevőkben, mit csinálnak jól, és mi mehetne jobban. Ezt elsősorban a közösen megélt konfliktushelyzetek, az indulati impulzusok, és a megoldásért vívott küzdelmek révén érjük el. A cél az eddiginél tudatosabb viselkedés és kommunikáció elsajátítása a hatékony és eredményes mentori működéshez
– foglalta össze a képzés legfontosabb elemeit a tréner. Tibor hozzátette azt is, hogy a képzés lényegi eleme a közösen megélt helyzetek átbeszélése szupervíziós módszerekkel, valamint az ott tapasztalt egyéni és csoportos viselkedés tudatosítása a mentorokban: mit és miért csinálnak, illetve kommunikálnak úgy, ahogyan az a gyakorlat során történt.
Lugosi Viktória a Takarékinfo Zrt. HR kooridnátora egy tanácsadói ötlet nyomán, és önkéntes alapon vett részt a tanfolyamon. Viktória számára több területen és módon is hasznosítható lesz a tanfolyamon kapott tudás: egyrészt a szervezetbe érkező munkatársak onboarding folyamata során az eltérő szakmát, illetve korosztályt képviselő alkalmazottakkal való kommunikációban, illetve a vezetőknek adott tájékoztatók során a generációkülönbségből fakadó nehézségek leküzdésében is sok muníciót kapott a képzésen. A mentorálási folyamatokat egy lepróbált, majd a csoport által kielemzett mentor-mentorált beszélgetéssel szimulálták.
A képzés nyomán a Takarékinfo gárdájába érkező gyakornokok, vagy új alkalmazottak a közeljövőben mentort kapnak maguk mellé, amely rendszerben Viktória maga területén mentorként, esetleg a mentorok felkészítésében kap majd szerepet. A szakember szerint a képzés legfontosabb tanulsága, illetve értéke a számára az, hogy
nem működik, működhet mindenki esetében ugyanaz a kommunikációs stratégia. Minden esetben fel kell mérni, hogy milyen személyiségű az illető és erre szabottan, ennek megfelelően kell vele kommunikálni.
Az ingyenes képzést elsősorban azoknak a közép- és csoportvezetőknek ajánlják, akik nyitottak a fenti témákra, és szívesen megosztanák a tapasztalataikat, elmélyítenék az ismereteiket ezeken a területeken. A mentorképzés időtartama 2×1 nap, ami magában foglalja az elméleti és a gyakorlati ismeretek átadását.
A workshopok további részleteiről itt olvashatsz.
A folyamatosan induló képzésre való jelentkezéseket a ncsaposs@select.hu, valamint csarvai@select.hu email címeken várják.