Így láthatunk a jövőből a jelenbe – MENTA 2020 jövőbemutató sztorik

2020.10.30

Miközben a javában zajlanak a felforgató események a mindennapjainkban, sokan a messzi jövőbe és az űrbe tekintenek. Bár a jelen történései mágnesként vonzzák a figyelmünket, a legjobb döntések érdekében perspektívát is kell váltanunk sokszor. A MENTA 2020 előadói megmutatták, hogyan.

Így láthatunk a jövőből a jelenbe – MENTA 2020 jövőbemutató sztorik

Jövőt jósolni nagyon nehéz: olyan magas szintű a jövőbe futó szálak komplexitása, annyira sok tényezőt kell figyelembe venni, hogy becsléseink sokszor hibásak. Ebben az is szerepet játszik, hogy a becsléseink során sokszor nem szakadunk el igazán a múlttól, de a jelentől sem. Frankó-Csuba Dea innovációs coach szerint ennek következtében az emberek általában jelentősen túlbecsülik azt, hogy mi történhet 2-3 év alatt a piacon, és többnyire alábecsülik azt, hogy 10 év leforgása alatt mekkora változások következhetnek be. Példa erre az önvezető autók esete, amellyel kapcsolatban sokan nagyon gyors diszrupciót sejtettek, és a víziók szerint 2-3 év alatt autonóm járművek árasztották volna el az utakat. Dea szerint az elképzelhetetlent kell elképzelnünk, kirándulást kell tennünk a jövőbe, és onnan visszatérni a jelenben stratégiát alkotni.

Ez a fajta perspektíva nem csak a profit szempontjából, hanem a globális kihívások és az emberiség jövője szempontjából is fontos lehet. Mécs Anna és Ferenczy Anna online emberi és szervezi kapcsolódásokról beszélgetésében természetes módon szóba került a social media felületek és a nagy tech-cégek szabályozásának kérdése is: a fő probléma talán az, hogy a döntéshozók egy rendkívül gyorsan változó környezetben igyekeznek utolérni a vállalatokat és az új üzleti modellek által generált problémákat, nem pedig a hosszú távú gondolkodás és perspektíva-váltás segítségével terveznek a gazdaság és az emberiség számára lehetséges buktatókkal.

A szabályozás és a technológiáról való kritikus gondolkodás éppen a digitális optimizmus miatt lehet fontos: a jövő ugyanis kétféle lehet. Ferenczy Anna értelmezésében a technológia egy eszköz, egy új nyelv, amelynek sokféle következménye lehet és sokféle módon lehet használni. Tapasztalata szerint az online tér és a visszakereshető kommunikáció egy transzparensebb, egyenrangúbb munkakörnyezetet tud létrehozni, amelyben kevésbé érvényesülhetnek különböző előítéletek, vagy akár a szociális szorongás következményei. Mécs Anna említi azonban azokat a társas nehézségeket, amelyeket a digitális kapcsolattartás felerősíthet: az elmagányosodás és az online megjelenésünk végtelen manipulálási lehetőségei miatt a fals maszkok mögé bújás, emberi mivoltunk elvesztése. Dea szerint a technológia Star Trek és Mad Max jövőhöz is vezethet:

egy rövid távra optimalizált döntéssel nyerhetünk a közeljövőben, de hosszútávon akár az egész civilizáció nagyot veszíthet.

Fontos ezért, hogy ne használjuk a technológiát csak azért, mert lehet, hanem valóban fontos célok, úgynevezett Massive Transformative Purpose-ok madártávlatából tervezzük a tevékenységünket.

A konferencián meghallgathattuk a stratégiáról szóló gondolatait olyanoknak is, akik valóban messzire vetik tekintetüket. Pacher Tibor, a Pulispace alapítója a holdbéli küldetésükről mesélve osztotta meg, hogy egy ilyen komplex és sok esetben feltérképezetlen területen hogyan megy a tervezés, illetve milyen hibákból kénytelen tanulni. A hold nehezen bejárható terepén mozogni és vizet detektálni képes Puli törtnetében esett már meg például olyan tervezési hiba, amely tulajdonképpen egy szándékolatlan ütésteszthez vezetett, így derült ki a felderítő robot ellenállóképessége. A legfőbb tanulság viszont az, hogy egy ilyen távoli területen történő navigálás esetén sem szabad az emberi tényezőt kihagyni a tervezési folyamat során:

hibamentes tervezés, a jövőre való felkészülés nem lehetséges, ha az emberi működéseket nem kalkuláljuk bele.

A CarpathiaSat Magyar Űrtávközlési Zrt. tevékenységébe bekapcsolódó 4ig is a jövőt igyekszik megnyerni a jelenben: a magyarországi kereskedelmi műholdtevékenységre létrejött vállalatban való munka a cég számára elsősorba szoftveres szempontból izgalmas, Fekete Péter szerint így olyan szereplőkkel, beszállítói lánccal kerülhetnek kapcsolatba, amelyek komoly értéket jelenthet a jövőben. A CarpathiaSat egy másik igazgatósági tagja, Dr. Sárhegyi István pedig bemutatta, hogyan terveznek egyszerre két síkon, azaz a projekt előkészítés és a megvalósítás fázisát is egymás mellett felépítve.

A konferencia előremutató előadásai jó blueprintet adhattak arra, hogyan jussunk a jelenből a jövőbe, a jövőből a jelenbe. Az inspiráló MENTA előadásokat el tudod érni weboldalunkon regisztrációt követően. Idézd fel az IVSZ MENTA 2020 konferencia hangulatát, nézd meg erről készült videónkat!