Terítéken a DESI – folytatódott az IVSZ szakmai workshop sorozata
Az IVSZ által kezdeményezett beszélgetéssorozat második kiadásának a DESI index adta a témát. A témában érintett, a mutatót elemző, vagy az alapján döntéseket hozó szakemberek a DESI jelentőségéről, annak hatásairól, illetve a mögötte húzódó módszertani kérdésekről beszélgettek.
A Digitization Leadership Series (DLS) az IVSZ azon törekvését testesíti meg, amely mentén a véleményformálással, kommunikációval, érdekérvényesítéssel, összefogással szeretnénk alakítani a digitális piacot. Tapasztalatunk szerint a nyilvános események és konferenciák mellett nem nyílik valós lehetőség arra, hogy a piac meghatározó vállalatai kifejezhessék gondolataikat, hogy éles, szakmai vita folyjon a digitális gazdaság helyzetéről, céljairól és lehetséges irányairól.
Mindezek fényében az IVSZ egy olyan szűkkörű, szakmai kört mozgósított, amely rendszeresen egy asztalhoz ül és megvitatja a piacot leginkább foglalkoztató kérdéseket. A célunk mindezzel az, hogy egy-egy fókuszpont mentén körbejárjuk azokat a valós, vagy akár vélt problémákat, amelyek a piaci szereplőket foglalkoztatják, eközben beazonosítsuk a lehetséges beavatkozási pontokat, szakmai vitát kezdeményezzünk és hangot adjunk javaslatainknak.
Az első beszélgetés a „Digitalizációs bizalmi deficit helyreállítása” címet kapta, aminek keretén belül a beszélgetőpartnerek azt beszélték át, hogy az IT iparág szereplőinek közös felelőssége a szektor iránti ügyfélbizalom növekedése.
A DLS második alkalmával a DESI index volt a beszélgetés témája, amelyen az IVSZ szakértőjén és főtitkárán kívül részt vettek a Századvég, a T-Systems, valamint a DJP (Digitális Jólét Nonprofit Kft.) képviselői. A DESI módszertanát, hatását, illetve hazánk helyezését röviden bemutató előadás után aktív és információkkal teli beszélgetés indult hazánk DESI helyezéséről, ennek jelentőségéről, valamint arról, hogy milyen módszerekkel, stratégiával és főleg kik tudnának ezen a pozíción javítani.
A Digitization Leadership Series következő állomásán a IT költési stratégiák, illetve kiadási trendek változása lesz a téma, kiegészítve a hagyományos informatika kontra „everyting-as-a-service” informatikai megoldások, trendek szembeállításával.
Kapcsolódó
Ezek is érdekelhetnek
Alakítsuk közösen a DIMOP pályázati kiírásokat – véleményezés szeptember 14-ig!
Az IVSZ a GINOP Plusz, DIMOP Plusz, RRF és további operatív programok monitoring bizottságában aktívan dolgozik azért, hogy minél több fejlesztési forrás álljon a cégek rendelkezésére digitális ...