Rangos európai elismerésben részesült a Gyurós-díjas Oncompass

2021.02.04

A tavalyi MENTA konferencián átadott innovációs díjat követően az időközben IVSZ taggá vált Oncompass Medicine Hungary Kft. elnyerte a Future Unicorn Award-ot. A DigitalEurope által alapított díjat azok az európai, nagy reménységű és komoly potenciállal bíró vállalkozások kapják, amelyek a kontinens következő tech óriásai lehetnek.

Peták István Oncompass

Nem először alakul úgy, hogy az IVSZ által alapított Gyurós-díj valami még nagyobb és jelentősebb, illetve nemzetközi esemény előszobájának bizonyul. A díj mögötti alapos kiválasztási folyamat és szakmai munka az Oncompass esetében is beigazolódott, hiszen a 21 európai jelöltből a magyar vállalkozás innovációja nyerte el a DigitalEurope Future Unicorn díját. A hír kapcsán Dr. Peták Istvánnal, az Oncompass vezetőjével beszélgettünk a díjak jelentőségéről, hatásáról, valamint a cég idei legfontosabb célkitűzéseiről.

IVSZ: Milyen hatással volt az Oncompass életére a tavaly átadott Gyurós-díj?

Peták István: Rendkívül fontos szakmai elismerés a Gyurós Tibor-díj, hiszen egy olyan szervezettől érkezett, amely a hazai informatikai vállalkozásokat tömöríti. Ez orvosként egy nagyon fontos kitüntetés, illetve megerősítés abban, hogy jó úton járunk, illetve jelzi azt, hogy az informatika és az orvostudomány egy keresztúthoz érkezett. A genomika (az emberi génkészlet megismerése), illetve a génhibák kimutatására alkalmas technológiák folyamatosan fejlődtek az elmúlt évtizedekben, amivel párhuzamosan az informatika is egy hasonló pályát járt be. Egyre erősebbek a számítógépek, újra lehetővé vált a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazása, mivel létrejött az ehhez szükséges infrastrukturális háttér.

A digitalizáció az élet minden területét átalakította és most végre a betegek gyógyítását is megreformálja. Ide tartozik a kezelést befolyásoló orvosi szoftverek használata is, ami egy rendkívül izgalmas és úttörő feladat, hiszen azt érinti, hogy lehet-e javítani az emberi döntést az MI használatával. Ha pedig az ember egy járatlan úton jár, akkor nagyon fontos a környezet bátorítása, és annak elismerése, hogy milyen kockázatos és nehéz elsőnek lenni. Egy ilyen innovációs díj ezt a fajta kockázatvállalást ismeri el, ezért jelentett sokat számunkra a Gyurós-díj.

Egy innováció csak akkor innováció, ha nemzetközi szinten is az, mégis a hazai környezet támogatása, elismerése az embernek sokkal fontosabb. Az mindig egy nagyon izgalmas kérdés, hogy van-e esélye egy Magyarországról induló digitális vállalkozásnak egy Szilícium-völgyből induló ellen. Ezért is nagyon fontos az IVSZ munkája, valamint a Gyurós-díj maga, amivel ezt a tápláló környezetet létrehozza, hiszen rendkívül nehéz úgy külföldön versenyezni, ha az ember otthon nem kapja meg a megfelelő támogatást.

IVSZ: Melyek voltak azok a tényezők, amelyek miatt az Oncompass nyerte el a DigitalEurope Future Unicorn díjat?

P. I.: A versenyen való részvétel egy nagyon részletes és szakmai pályázat beadásával indult, ami arról szólt, hogy mi a fejlesztésünk lényege, milyen bizonyítékokkal tudunk szolgálni a hasznosságáról, üzletileg mennyire életképes, amit kiegészítettünk egy, a technológiát bemutató videóval. A siker kulcsa talán az volt a mi esetünkben, hogy az MI nagyon fontos alkalmazására tudtunk példát mondani, és azt is megmutattuk, hogy mindennek az emberek szempontjából is nagy jelentősége van, ugyanakkor gazdaságilag életképes, mivel a rendkívül drága gyógyszerek, kezelések felhasználását is tudjuk vele optimalizálni.

A díj az elismerés mellett abban is nagy segítségünkre van, hogy globális szereplőként gondoljunk magunkra, amihez viszont kellő mennyiségű önbizalomra van szükség. A DigitalEurope célja is pontosan ez: a szervezet szerint a világ unikornisainak csak nagyon kis százaléka érkezik Európából, amin ezzel a díjjal is szeretnének változtatni.

IVSZ: Milyen célokat fogalmaztatok meg 2021-re a fejlesztéssel és az innovációval kapcsolatban?

P. I.: A legfontosabb célom mindezzel, hogy a megoldásunk eljusson a betegekhez, amihez pedig arra lenne szükség, hogy mind a mi orvosi eszközeink, mind a gyógyszerek finanszírozottak legyenek. Rendkívül fontos, hogy legyen piaca is az innovációnak, hiszen, ha nincs helyi piaca annak, amit fejlesztünk, akkor annak az a következménye, hogy a cég elköltözik oda, ahol ezt megtalálja. Főleg az orvosi megoldások, eljárások, technológiák esetében kiemelten fontos, hogy ezek árát ne a betegeknek, hanem a biztosítóknak kelljen megfizetniük, akik viszont sajnos nagyon lassan lépnek ezen a területen. Gyakran megtörténik, hogy az európai cégek először Amerikában adják el az orvosi műszereket, technológiákat és miután már ott elterjedt, vagy megvette egy amerikai cég, utána már az európai kórházak is beszerzik azt az amerikai cégtől. Ebből az ördögi körből mindenképpen ki kell törni, ezeket az innovációkat elsőként kellene használnunk, mert egyéb esetben versenyhátrányba kerülünk.

Ezért Future Unicorn nyerteseként annak érdekében fogok harcolni, hogy ez a helyzet javuljon, illetve magam is konkrét javaslattal éltem a DigitalEurope felé az ügyben, hogy legyen egy európai szintű egységes technológiai értékelés, ami alapján a nemzeti egészségügyi biztosítók eldönthetnék, hogy azon az áron nekik megéri, vagy sem. Ezzel megszűnne az a probléma, hogy a piacra lépéshez egy-egy ország biztosítóival egyenként kell tárgyalni, aminek köszönhetően sokkal gyorsabban, hatékonyabban és nagyobb piacon juthatnánk el oda, ahol a legnagyobb szükség van a technológiánkra.

Az IVSZ – Mátrai Gábor elnökségi tagunk személyében – a Future Unicorn Award fennállása óta részt vesz a zsűri munkájában, amely során tavaly jelöltünk első alkalommal magyarországi céget a megmérettetésre. A legutóbb jelölt és szintén Gyúrós-díjas Turbine AI nem került be ugyan a legjobb három közé, de így is előkelő helyen végzett a szavazáson. Második éve vesz részt tehát az IVSZ jelölttel is a DigitalEurope díjának odaítélésében, és idén már egy későbbi győztes támogatásával tettük ezt, ami jól mutatja a hazai startupok erejét, az ökoszisztéma dinamikus fejlődését, amit az IVSZ alapító partnerségével tavaly megalapított Startup Hungary hivatott tovább erősíteni és segíteni.