2026.04.30

Radikális reformot sürget az IVSZ a közbeszerzések rendszerében

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége bejelentette dedikált Közbeszerzési Munkacsoportjának megalakítását. A szakmai szervezet szerint a jelenlegi szabályozási környezet és gyakorlat éretté tette a helyzetet a változtatásra: a valódi piaci szereplők rendszerszintű versenyhátrányba kerültek, ami nemcsak a digitális gazdaság növekedését fékezi, hanem súlyos versenyképességi kérdéseket is felvet, valamint a közpénzek hatékony felhasználását kérdőjelezi meg.

Az IVSZ álláspontja szerint a kormányzati IT-beszerzések jelenlegi struktúrája – különösen az elmúlt évek túlszabályozott, zárt működési mechanizmusai miatt – eltávolodott a tiszta verseny alapelveitől. Ennek következtében a bizonyított piaci kompetenciával rendelkező szakmai szállítók jelentős része kiszorult a közpénzből és uniós forrásból finanszírozott projektekből. A szövetség szerint a modell fenntarthatatlan: a verseny korlátozottsága túlárazottságot projekteket, csökkenő hatékonyságot és az ágazat egészét érintő bizalomvesztést eredményez.

Az IVSZ elsősorban tagvállalatai érdekeinek képviseletében lép fel, ugyanakkor hangsúlyozza: a probléma túlmutat az informatikai szektoron. A közbeszerzési rendszer átláthatóbbá, versenyképesebbé és szakmailag megalapozottabbá tétele nemcsak az ágazat, hanem a teljes gazdaság és a társadalom közös érdeke. A szövetség ezért más iparágak szereplőit és szakmai szervezeteit is bevonná a párbeszédbe.

„A gazdasági és politikai környezet változásai mostanra megkerülhetetlenné tették, hogy kimondjuk: a jelenlegi közbeszerzési rendszer alapvető reformra szorul” – mondta dr. Vinnai Balázs, az IVSZ elnöke. „Célunk nem az öncélú kritika, hanem olyan jogszabályi és működési keretek kialakítása, amelyek biztosítják, hogy a beszerzések során a szakmai kompetencia, az átláthatóság és a valós piaci teljesítmény döntsön. Ez az ágazat és a teljes társadalom közös érdeke.”

A szövetség szerint kiemelt jelentőségű, hogy a közbeszerzési rendszer megfeleljen az európai uniós normáknak is. Az elmúlt időszakban több jelentős közbeszerzési keretmegállapodás nem kapott uniós jóváhagyást, mert a rendszer nem biztosította kellő mértékben a transzparenciát. Ez közvetlen forrásvesztést, elmaradó beruházásokat és a digitális államigazgatás fejlesztésének lassulását eredményezte.

A Közbeszerzési Munkacsoport kiemelt céljai:

  • Jogszabályi reform: konkrét javaslatcsomag kidolgozása a közbeszerzési törvény és a kapcsolódó végrehajtási rendeletek módosítására, az átláthatóság és a verseny erősítése érdekében.
  • Szakmai párbeszéd: a döntéshozók és a piaci szereplők közötti érdemi kapcsolat helyreállítása, valamint a szakmai szempontok becsatornázása az új szabályozási keretek kialakításába.
  • Piaci alapú kiválasztás: olyan beszerzési gyakorlat szorgalmazása, amelyben a beszállítók kiválasztását a bizonyított szakmai tudás, a teljesítmény és a valós piaci érdemek határozzák meg.
  • Folyamatos monitorozás: az új jogszabályok és közbeszerzési gyakorlatok szakmai véleményezése, a transzparencia és a verseny fenntartása érdekében.

A Munkacsoport munkájában az IVSZ azon tagvállalatai vesznek részt, amelyek jelentős tapasztalattal rendelkeznek komplex informatikai rendszerek szállításában, és elkötelezettek a tisztességes piaci verseny mellett. A szövetség emellett kezdeményezi további szakmai társszervezetek bevonását is, hogy a digitális gazdaság érdekeit egységes, erős és hiteles szakmai álláspont képviselje.