MI vezérelte élet, munka, világ – ez volt a SMART 2023
42 programpont, több mint 70 előadó, négy terem, hat szekció – számok, tények mentén ez volt a 2023-as SMART konferencia, aminek legfeljebb a tartalmi metszetét tudjuk egyetlen cikkben megmutatni. Ez azonban arra így is elegendő lesz, hogy lássuk, milyen dilemmák, félelmek, kérdések hajtják és foglalkoztatják ma azokat a cégeket, vezetőket, akik tartani szeretnék a lépést a digitális fejlődéssel, sőt, mindezt szeretnék vállalkozásuk szolgálatába állítani.
Changing reality – amikor a SMART szlogenjét tavaly november végén véglegesítettük, fogalmunk sem volt, hogy pár hónap alatt ez a két szó mennyi új értelmezést, jelentést kap majd. Nem így terveztük, nem pont erre számítottunk, a mesterséges intelligencia mégis annyira átírta a közbeszédet, a gazdasági folyamatokat, a trendeket, hogy ha akartuk se nagyon tudtuk volna lebeszélni az előadókat, cégeket, hogy erről (is) beszéljenek. És nem is tettünk így.
Kiderült ugyanis, hogy a SMART tervezett szekcióit, amelyek az üzlet jövőjéről, a fenntarthatóság kérdéseiről, az alapvető félelmeinkről, a virtuális világok fejlődéséről, vagy éppen az adatok erejéről szóltak, mind-mind áthatja az MI, a nyelvi modellek, az algoritmusok, ami önmagában is jelzi, hogy mennyire jelentős változások zajlanak éppen és mekkora hordereje van annak a jelenségnek, amit egyébként nagyon slendriánul, de jobb híján mesterséges intelligenciának hívunk. Mielőtt a SMART-on elhangzott gondolatokra rátérnénk, talán stílszerű (de lehet, hogy elcsépelt) lenne, ha a ChatGPT vel való rövid diskurzussal kezdenénk:
Miért foglalkoztatja ennyire a szakembereket és a cégeket a mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődése?
ChatGPT: A mesterséges intelligencia (MI) robbanásszerű fejlődése számos területen hatalmas lehetőségeket rejt magában, amelyek az üzleti világban jelentős előnyöket nyújthatnak. A cégek és szakemberek érdeklődése az MI iránt abban gyökerezik, hogy a technológia hatalmas mennyiségű adatot képes feldolgozni és elemző eszközöket kínál a döntéshozóknak. Az MI lehetővé teszi a hatékonyabb üzleti folyamatokat, jobb ügyfél-élményt, a termelékenység növelését, az automatizált folyamatokat, a személyre szabott ajánlatokat és a jobb piac- és versenyképességet.
Az MI által nyújtott előnyök azonban nem csak az üzleti szféra számára értékesek, hanem a társadalom számára is fontosak. Az MI képes lehet a közösségi problémák, mint például az egészségügyi ellátás és a környezeti problémák megoldására is.
Ugyanakkor, az MI fejlesztése és alkalmazása számos kihívással is jár, beleértve az etikai és jogi kérdéseket, a biztonságot, a magánélet védelmét, az adatbiztonságot, az algoritmusok átláthatóságát és az emberi munkahelyek megszűnését. Ezért fontos, hogy az MI fejlődésével párhuzamosan a társadalom és a gazdaság szereplői megfelelően felkészüljenek az új technológiai kihívásokra és lehetőségekre, hogy azok a társadalmi előnyökre vezessenek.
„Az MI-t szabályozni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem”
Egy nyelvi modellen alapul MI eszközhöz, szolgáltatáshoz képest kifejezetten visszafogott válasz ez, ugyanakkor minden olyan elemet tartalmaz, ami a SMART-on is előkerült. Menjünk is végig ezeken, de rögtön a végéről kezdve, hiszen a jogi, etikai, szabályozási kérdések már a két nyitóelőadás üzenetei között is megjelentek. Az alaphangot és -gondolatokat Dr. Vinnai Balázs, az IVSZ elnökének előadása adta meg:
„Hiszünk abban, hogy minden új technológia, így a mesterséges intelligencia is, megtalálja a helyét és változtatásokkal, keretek közt segíti az életünket” – hangzott el az optimista jóslat, ami mellé az is odakerült, hogy az oktatás, a digitális képességek fejlesztése elkerülhetetlen, éppen annyira, mint a kiegyensúlyozott szabályozás kialakítása.
Erre reflektál az IVSZ által a SMART napján közreadott állásfoglalás is: szövetségünk szerint semmiképp nem járható út hátráltatni az MI-vel kapcsolatos innovációt, ugyanakkor kulcsfontosságú a megfelelő szabályozási környezet kialakítása, és a hazai munkavállalók felkészítése a magasabb hozzáadott értékű feladatok elvégzésére – a monoton feladatokat úgyis algoritmusok végzik helyettük.
És ha már MI, stratégia, illetve az ember. Ebben az évben Nancy Rademaker volt az a nemzetközi előadó, aki több mint 15 éves IT nagyvállalati tapasztalatából, valamint tanári múltjából merítve látta el a közönséget tanácsokkal azzal kapcsolatban, hogy mit ne veszítsenek szem elől a cégvezetők. Szerinte az exponenciálisan gyorsuló világban továbbra is az emberi tényezők megértése a legfontosabb, legyen szó akár üzletről, akár a magánéletünkről. Ugyanakkor a legnagyobb problémát a lineáris sebességű emberi alkalmazkodóképesség és az exponenciális ütemű technológiai fejlődés közti különbség okozza. Nem maradhatott ki az MI sem az előadásból, amivel kapcsolatban azt javasolta a jelenlévőknek, hogy ha még nincs mesterséges intelligencia stratégiája egy cégnek, azt minél előbb pótolni kell, mert ellenkező esetben a vállalkozásnak nem lesz helye a piacon.
Nem csak az üzlet profitálhat – sőt!
A ChatGPT által „megénekelt” következő terület, amit az MI formálni, befolyásolni fog, az a társadalmi viszonyok, az egészségügy világa, vagy éppen a környezeti problémák megoldása. A SMART előadásai szerint ez már jó ideje nem jövő, hanem jelen idő, ezt támasztotta alá Koren Balázs előadása is. A matematika tanár és EdTech szakértő szerint az AI nagy hatással van az oktatás jelenére és jövőjére, amivel kapcsolatban nem az a nagy kérdés, hogy használjuk-e a mesterséges intelligenciát, hanem hogy jól használjuk-e.
Az AI munkát, az életünket befolyásoló tényezőit sorolták azok a szakemberek, akik a különböző generatív, illetve egyéb AI megoldások szakmákra gyakorolt hatásait elemezték. A Briefly, az Epic Innolabs, illetve az SZTNH képviselői szerint megbízható asszisztens, hatékonyságnövelő eszköz, a folyamatos rendelkezésreállás biztosítása, a monoton munka kiváltása, illetve a kiégés megelőzése mind-mind olyan cél lehet, amiket ezek a megoldások támogathatnak, elősegíthetnek.
Az MI adatelemző képességét, az automatizálást segítő lehetőségeit több előadás is érintette: ilyen megoldás segíti például a BNPL szolgáltatók háttérfolyamatait az ügyfélminősítés során, a MyFood Protocol nevű, étrendeket kínáló startup is adatalapon igyekszik segíteni, hogy egészségesebb és boldogabb életet éljünk, de ott volt Papp Dávod (Persio) előadása is, aki azt mutatta meg, hogy a fejlesztői munkát miként és hol tudják hatékonyabbá tenni az AI modulok és eszközök.
A téma nagy hatással volt a szervezőkre és a résztvevőkre egyaránt, így nem meglepő, hogy a SMART záróbeszélgetése is ezt próbálta összegezni, elemezni. Dr. Vinnai Balázs IVSZ elnök szerint nehéz a jövőt elképzelni, mert a saját korlátainkon belül gondolkodunk, ugyanakkor semmi nem csökkentette le annyira a belépési küszöböt a digitális világba, mint az AI. Pogátsa Zoltán közgazdász úgy fogalmazott, hogy a mesterséges intelligencia mindenben benne lesz, nem egy különálló tevékenységként kell gondolnunk rá. Életünk és valóságunk olyan alakító tényezőjéről van szó, ami már most mindent megváltoztatott, emiatt pedig feltétlenül az AI megfelelő mederbe terelésére, szabályozására van, illetve lesz szükség.
Nem csak MI volt a téma
Az eddig leírtak alapján úgy tűnhet, hogy a mesterséges intelligencián kívül semmi egyébről nem esett szó a SMART-on. Az igaz, hogy a téma a mondandókban, tanulságokban majdnem minden alkalommal megjelent, de ami még szembetűnőbb volt, hogy még az olyan előadások illusztrációi is generatív AI eszközökkel készültek, amelyek elsősorban nem ezt dolgozták fel. A program összeállítása során igyekeztünk olyan, teljesen más területekről érkező embereket a színpadra invitálni, akik személyiségükkel, üzeneteikkel képesek voltak a rengeteg információtól elzsibbadt agyakat újjáéleszteni.
Ilyen volt Turai „Síkidegvagyok” Barnabás és Tóth Máté beszélgetése, amely során megpróbáltak hidat képezni generációjuk és a munkáltatói oldal között, valamint eloszlattak néhány fiatal munkavállalókat övező tévhitet is. E szerint a munkáltatónak nem felszínes igények kielégítésére kell törekednie, hanem folyamatos, őszinte párbeszédre, a másik fél megértésére és egy támogató környezet kiépítésére.
A gondolatébresztő, önismereti típusú előadások közé tartozott Lénárt Ágota sportpszichológus 40 perce, aki ez alatt az emberi jellemfejlődés legfontosabb fázisaiból, illetve ennek defektusaiból vezette le azokat a megküzdéseket és gátakat, amelyekkel a sportolóknak és cégvezetőknek egyaránt napi szinten kell megküzdeniük.
A félelem, a szorongás feldolgozása is elsődleges célunk volt a SMART során, amihez az egyik leghatékonyabb terápiát Katona Csaba történésztől kaptuk a Kis Hall színpadán. Csaba előadása érzékenyen és humorral erősen megtámogatta tárta elénk, hogy mennyire könnyen kategorizálható volt a félelmek rendszere a középkori emberek számára. A racionális (háborúk, betegség, természeti katasztrófák), valamint az irracionális (démonok, lidércek, szellemek, világvége) félelmek váltakozása uralta és szabályozta az akkori emberek meglehetősen rövid életét, aminek feldolgozására olyan hiedelmek, magyarázatok születtek, amelyeket tanulságos 2023-ban újra átolvasni.
Reméljük (legmélyen, belül talán tudjuk), hogy a SMART konferencia idén sokat segített abban, hogy a legégetőbb kérdésekre választ találjunk, az elsődleges félelmeket oldjuk, hogy olyan magyarázatokkal szolgáljunk előadóinkon, beszélgetéseinken keresztül, amelyek segítenek a közönségnek legalább a következő SMART időpontjáig megérteni és kezelni a változó valóság természetét.
Kapcsolódó
Ezek is érdekelhetnek
Digitális Állampolgárság Exkluzív tájékoztató IVSZ tagok részére
Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy tagjaink naprakész információkat kapjanak a pályázati lehetőségekről és a legújabb technológiai fejlesztésekről.