Megvan a Global Legal Hackathon hazai fordulójának győztese

2019.03.07

Február 22-24. között világszerte több mint 6000 résztvevővel, 24 ország 47 városában egyszerre zajlott a Global Legal Hackathon. Az idei verseny magyarországi győztese a QuickPact nevű csapat lett, így a háromfordulós verseny következő, március 15-i virtuális elődöntőjében ők képviselik majd hazánkat, ahonnan a New York-i döntőbe jutnak tovább a legjobb csapatok.

Global Legal Hackathon 2019

A világszintű verseny célja, hogy összekapcsolja a jogi és informatikai innovációkat, és ezzel elősegítse a joggyakorlat fejlesztését, a joghoz való hozzáférhetőséget, és hogy összekösse az ügyvédi irodákat, a vállalatok jogi osztályait, a non-profitokat illetve az innováció mellett elkötelezett szereplők képviselőit.

Global Legal Hackathon

Az 54 órás fejlesztési sprinten a rendelkezésre álló idő alatt a versenyzőknek az volta a feladata, hogy  olyan innovatív megoldásokkal álljanak elő, melyek újítást hoznak a jogi technológiák piacára.

Global Legal Hackathon

Az idei versenyen kilenc csapat és közel 50 fő mérettette meg magát a magyarországi fordulóban. Voltak, akik már meglévő ötletükkel és csapatukkal érkeztek, de olyan csapatok is akadtak, akik helyben alakultak.

Global Legal Hackathon

A csapatok összetétele is vegyes volt, részt vettek csak jogászokból álló csapatok is, és olyanok is voltak, ahol a fejlesztők voltak túlsúlyban. Bár javarészt egyetemisták versenyeztek, lehetett találkozni fiatal ügyvédjelöltekkel, jogtanácsosokkal, vagy akár már gyakorló jogászokkal is a helyszínen.

Global Legal Hackathon

A bírálóbizottság tagjai dr. Homoki Péter, Magyarország első számú IT, telekommunikáció és adatvédelmi jogásza, dr. Szabó Orsolya, az InvestCEE LegalTech Consultancy alapítója, dr. Somkutas Péter jogász-informatikus, és Biás Csongor, a Millenáris Startup Campus szakmai vezetője voltak.

Global Legal Hackathon

Az idei Global Legal Hackathon magyarországi győztese a QuickPact nevű csapat lett, így a háromfordulós verseny következő, március 15-i virtuális elődöntőjében ők képviselik majd hazánkat, ahonnan a New York-i döntőbe jutnak tovább a legjobb csapatok. A nyertes csapat tagjai, Horváth Anna Zsófia, Paseczki Loránd, Rózsavölgyi Márk, Olajos Marcell és Veress Péter.

A csapat megoldása egy olyan szerződéses platform létrehozására irányul, amely automatizáltan és személyre szabhatóan oldja meg a szerződéskötéseket, magánszemélyek vagy akár üzleti ügyfelek között. Megoldásuk lényege az, hogy akár mobilon, akár tableten néhány kérdés és megadott paraméter alapján össze lehet állítani egy alapvető lakáskiadási, gépjármű eladási vagy szolgáltatási szerződést. Az így létrejött szerződés nem csak írásos, hanem piktogramokkal bővített, könnyen vizualizálható formában is rendelkezésre áll, ezzel elősegítve a joghoz jutást azok számára is, akik nem feltétlenül tudnak megfizetni egy ügyvédet, sőt, a magyarázó elemek a szerződés betartását is könnyebbé teszik.

A világ legnagyobb jogi hackathonjának magyarországi fordulója, mely a Wolters Kluwer főszervezésében valósult meg, a Millenaris Startup Campus adott otthont. A nemrég nyitott coworking iroda stratégiai célja, hogy sok ehhez hasonló esemény kerüljön megrendezésre falai között. Az elmúlt félévben ez volt a harmadik hackathon a Millenáris Startup Campuson, mely témájában mindenképpen egyedi.

 

Fotók: Wolters Kluwer Hungary Kft.