Megtartotta éves első ülését az IVSZ Multinacionális tagozata
A tagozatban résztvevő cégek 2020 végén Zerényi Zoltánt, az IBM Services ügyvezető igazgatóját választották vezetőjüknek. A tagság újbóli aktivizálása érdekében a tagozat megtartotta a tagozat idei első ülését, amit Vinnai Balázs nyitott meg.
Az IVSZ elnöke elmondta, hogy nagy szükség van a multinacionális vállalatok nézőpontjára és véleményére, melyeket szeretne, hogy ha az elnökségen belül is képviselve legyenek. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy tagság aktív legyen, és megossza ezeket velünk. A tavalyi választásra is kitért, és ezúton is szerette volna megköszönni Zoltánnak és Dalos Ottónak (Cisco Magyarország), hogy mindketten aktívan részt vesznek az IVSZ munkájában. Reméli, hogy a jövőben a multinacionális tagozattal az együttműködés szorosabb lesz, és várja a további meglátásokat, véleményeket, felvetéseket.
Az ülés szakmai része előtt Horváth Balázs, az IVSZ tartalommenedzsere röviden ismertette az IVSZ következő nagy eseményét a SMART konferenciát. A rendezvényre 2021. június 10-én kerül sor hibrid formában, amennyiben ezt a szabályozások is lehetővé teszik – ellenkező esetben csak online felületen fogjuk megtartani az eseményt. Az idei SMART olyan kérdésekre fogja keresni a választ, mint hogy:
- Hogyan képesek a vállalatok az új hibrid valósághoz megfelelően hangolni működésüket, szakembereiket?
- 2021-2022 a felszabadult, post–COVID időszaka vagy az elszigeteltség kora lesz?
- Mennyire lesz (marad) hibrid az a világ, ami felé tartunk?
A hibriditás mellett maguk a programelemek is több újdonságot hoznak majd: a megszokott keynote előadások mellet több olyan formátumot álmodott meg a szervezőcsapat, amelyek a közösséget jobban átmozgatják és az online/offline networkingre is lehetőséget adnak. A beszélgetős fireside chat, a szünetekben jelentkező SMART Spaces, valamint a pro-kontra viták mellett „Clubhouse” típusú beszélgetésekre is sor kerül az egész napos konferencián. Ha nem szeretnél lemaradni a konferenciáról, regisztrálj most.
Ezt követően Zerényi Zoltán köszöni a résztvevőknek, hogy ennyien eljöttek, de hangsúlyozta, hogy ennél sokkal többen vannak a tagozatban, így az elsődleges célja az, hogy minél több céget tudjon aktivizálni. Hangsúlyozta, hogy egy olyan közösséget szeretne létrehozni, ahol a tagok aktívan részt vesznek a munkában, aminek következtében gyümölcsöző együttműködések tudnának születni a vállalatok között. A közös munka előkészítéseként több olyan területet is meghatározott is, amelyet szeretne a tagozattal megvitatni, és ezen belül elkezdeni dolgozni. A fő területek:
- Munkaerőpiac – igények, készségek/képességek, motiváció
- Szakképzés, felsőfokú és felsőoktatás
- A Covid-19 után: új munkamódszerek
- Jövőbeli készültség
- CSR
Ahhoz, hogy a tagságot aktivizálni tudja, úgy gondolja, hogy több akciópontot is meg kell határozni, amelyek mentén el lehet indulni. Első körben öt ilyen pont került megállapításra:
- Az ágazati elvárások, hiányterületek és célok meghatározása
- Pártfogás
- A legjobb gyakorlatok megosztása az ágazattal
- Az együttműködés lehetőségeinek megnyitása
- A CSR-al kapcsolatos programok népszerűsítése
A tervek szerint az ülés után a tagozati tagok kapnának egy kérdőívet, amelyben arra lennénk kíváncsiak, hogy a cégek melyiket hogyan értékeli és esetleg van-e még olyan terület, amit szükséges lenne beemelni a munkába.
Zoltán tervei szerint az ülésekre negyedévente kerül sor, és az ott kialakult véleményeket, meglátásokat képviselni fogja az elnökségen belül is.
Az ülés végével a résztvevők egymás után mutatkozhattak be és mondhatták el véleményüket a hallottakról. A beszélgetés folyamán felmerült, hogy a jövőben ezen üléseket akár angol nyelven is szervezhetnénk, melyet nyitottsággal fogadtak a résztvevők.
Kapcsolódó
Ezek is érdekelhetnek
Alakítsuk közösen a DIMOP pályázati kiírásokat – véleményezés szeptember 14-ig!
Az IVSZ a GINOP Plusz, DIMOP Plusz, RRF és további operatív programok monitoring bizottságában aktívan dolgozik azért, hogy minél több fejlesztési forrás álljon a cégek rendelkezésére digitális ...