Megalakult az 5G Koalíció az IVSZ részvételével

2017.06.22

A Digitális Jólét Program kezdeményezésére közel félszázan írták alá az 5G Koalíció (5GK) alapító nyilatkozatát hétfőn. A digitális gazdaság képviseletében az IVSZ és tíz tagvállalata csatlakozott a kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy Magyarország az európai 5G fejlesztések egyik központjává váljon és hazánk a világon elsők között vezethesse be az ötödik generációs mobiltechnológiát. Az 5G Koalíció nyitott minden olyan kezdeményezésre, amely támogatja a hazai 5G innovációt.

Megalakult az 5G koalíció az IVSZ részvételével

Hazánk a digitalizáció élvonalában

A piaci szereplők, az iparági érdekképviseletek, szakmai szövetségek, kamarák, a tudományos élet és a kormányzati szféra képviselői az 5G Koalíció megalakításával olyan példaértékű összefogásra vállalkoztak, amellyel Magyarország a digitalizáció élvonalába ugorhat. Ehhez minden esélye megvan, hiszen a hazai 4G/LTE hálózatok már most világ legjobbjai közé tartoznak, és a világ legnagyobb mobil- és technológiai vállalatai elkötelezettek magyarországi fejlesztéseik iránt. Ugyancsak e törekvést erősítheti a magyar mérnöki tudás, a magyarországi egyetemek és szakmai műhelyek kutatási tapasztalata, a hazai kkv ökoszisztéma innovációs képessége.

IVSZ mint alapító tag

A digitális átalakulás egyre gyorsabb ütemben alakítja át a társadalmat és a gazdaságot, amelynek alapja a mobilitás és az összekapcsoltság. Így a következő generációs mobiltechnológia olyan elsöprő lendületet adhat ennek a folyamatnak, amelyet ma még elképzelni is nehéz. Az IVSZ szakmai javaslataival kezdetektől támogatja a Digitális Jólét Program kezdeményezéseit, különösen az ágatok közti párbeszédek kialakítását, a piaci szereplők, a kormányzat és a tudomány együttműködéseit. Az IVSZ ezért is csatlakozik alapítóként az 5G Koalícióhoz, munkájába pedig több ponton aktívan is bekapcsolódik.

– mondta Laufer Tamás, az IVSZ elnöke az aláírás ceremóniát követően.

5G Koalíció

Az 5G Koalíció célja, hogy stratégiai és szakmai platformot teremtsen a magyarországi 5G innovációkkal és fejlesztésekkel kapcsolatban, valamint hozzájáruljon egy világszínvonalú 5G tesztkörnyezet kialakításához, továbbá a magyarországi 5G stratégia kidolgozásához és megvalósításához. Az 5GK nyitott mindenki felé, aki elkötelezett az 5G innovációk iránt, valamint tudásával és szakmai tapasztalatával együtt kíván dolgozni a koalíció tagjaival Magyarország 5G céljainak eléréséért.

 

Az 5G Koalíció alapítói

Az 5G Koalíció alapítói

Az 5G hatásai

Az 5GK alapítói egyetértenek abban, hogy az 5G úttörő megoldásokat hoz a társadalmi-gazdasági fejlődésben, áttörést eredményez a hálózatba kapcsolt eszközök működésében, átalakítja a gazdasági ágazatokat az ipartól a mezőgazdaságon át az egészségügyig és meghatározó szerepe lesz az autonóm és hálózatba kapcsolt járművek biztonságos közlekedésében is. Az 5G által biztosított nagy sebességű, alacsony késleltetésű, megbízható adatkapcsolatnak köszönhetően átalakul a közlekedés és a logisztika, valósággá válik a hálózatba kapcsolt önvezető járművek elterjedése, a távdiagnosztikán túl elterjednek a távműtétek, ugrásszerűen javul az ember-eszköz viszonylatban megvalósuló szórakoztatóipari lehetőségek szintje, és ez lesz az intelligens városi megoldások alapja is.

Az 5G Koalíció céljainak megvalósítása a hétköznapi felhasználók életét teszi könnyebbé. Az új technológiák egyre gyorsabban hasznosulnak: a 3G befogadására még 8 év, a jelenleg uralkodó 4G befogadására viszont már csak 5 évre volt szükség. A versenyelőny megtartása érdekében felhasználási lehetőségek egész sorát kell tesztelni, hogy azok magyar mérnökök munkájával kerülhessenek ki a világpiacra.

– mondta el hozzászólásában Jakab Roland, az IVSZ alelnöke az 5GK megalakulása alkalmából rendezett eseményen.

Az IVSZ csatlakozásával biztosított, hogy a hazai digitális vállalkozások aktív részesei lehessenek az 5G magyarországi stratégiájának, a világszínvonalú 5G tesztkörnyezet létrehozásának, és részt vehessenek az 5G-re épülő alkalmazások innovációiban.