Lezárult a Programozd a jövőd! Pályaorientációs előadássorozat őszi kampánya
A Programozd a jövőd! – GINOP 3.1.1. „Oktatási intézmények és IKT vállalkozások közötti együttműködés ösztönzése és támogatása” projekt harmadik, őszi kampánya során 77 előadás valósult meg szeptembertől egészen a februári felsőoktatási jelentkezési határidőig. A programban résztvevő 26 önkéntes IKT szakember összesen 71 iskolába, közel 6000 diákhoz juttatta el a saját szakmai tapasztalataira alapozott, interaktív előadását. A motivációs előadások a diákok, pedagógusok és az önkéntes előadók visszajelzései alapján is nagyon hasznosak. Az előadást követően kitöltött kérdőív szerint a tanulókat a programozás, és a virtuális valóság foglalkoztatja leginkább az informatika területén belül. Bősz Attila, az Ericsson tesztmérnöke már négy alkalommal tartott előadást a program keretében. Az interjúban mesélt a diákok körében szerzett élményeiről, és a tesztmérnökök változatos feladatairól is.
Mesélj kicsit arról, hogy milyen feladatai vannak egy tesztmérnöknek!
Kifejezetten sokszínű feladatokat ölel fel, hiszen a kód alacsonyszintű tesztelésétől akár teljes rendszerek teszteléséig terjedhet a feladatkör. A tesztelés nagyon tág fogalom és nélkülözhetetlen a szoftverfejlesztésben. Egy applikációnak, weboldalnak, játéknak vagy akár egy biztonságkritikus szoftvernek is több szintű tesztelése létezik. Kicsit jobban bele lehet látni a rendszerbe, jobban meg kell érteni a dolgok működését, és kritikus szemmel kell vizsgálódni.
A pályám kezdetén atomerőművek szoftvereinek a kódjaihoz kellett unit teszteket írnom, majd egy másik csapatba kerülve már egy valós rendszerre kellett automatizált teszteket fejlesztenünk. Önműködő metró pályamenti rendszeréhez szimuláltuk az adatokat és ellenőriztük, hogy a rendszer a megadott követelmények szerint működik-e. Ez a feladat kiváltképp izgalmas volt, hiszen mi voltunk az utolsó biztonsági ellenőrző pont, mielőtt a metrókat valós környezetben (természetesen először utas nélkül) tesztelték. Később foglalkoztam távközlési szoftverek tesztelésével is.
Jelenleg az Ericssonnál dolgozom egy analitikai szoftver fejlesztésén, és egy csapat tesztelését is össze kell fognom, ami további kihívásokat és feladatokat rejt.
Összefoglalva, a tesztmérnökök előtt egy olyan színes, változatos világ tárul fel, ahol mindenki megtalálhatja azt, amivel szívesen foglalkozik és a munkája a hobbija is lehet egyben.
Miért tartod fontosnak, hogy az előadások felkeltsék a fiatalok érdeklődését az informatikai képzések, szakmák iránt?
Diákként én is nagyon örültem volna annak, ha több információt kapok egy olyan személytől, aki már a pályán dolgozik. Kicsit beleláthattunk volna a szakma jó, és a rossz oldalába, feltehettünk volna olyan kérdéseket, amiket igazán csak az tud megválaszolni, aki ezen a területen dolgozik. Az előadások alatt én is sok kérdést kaptam: mikor kell dolgozni, kell-e túlórázni, lehet-e külföldre utazni és így tovább.
Milyen élményeket, tapasztalatot szereztél az előadásod alkalmával?
Immár a negyedik előadáson vagyok túl és kijelenthetem, hogy mindig más volt a hallgatóság reakciója. Az előadásaim végén egy feladattal kellett a diákoknak megbirkózniuk. Írtam egy kis programot, amiben kipróbálhatták magukat, mint tesztelő. Nagyon érdekes volt látni, hogy más-más korosztály, vagy csoport milyen úton próbálta a hibákat megtalálni, miként közelítettek a problémához és hogyan gondolkodtak.
Jó érzés volt, amikor egy-egy lelkes tanuló odajött hozzám személyesen és érdeklődött tovább.
Mennyire érezted azt, hogy az előadáson részt vevő diákok új információkkal gazdagodtak?
A kérdések és a visszajelzések alapján sokan kaptak új információt, vagy bizonyosodtak meg egy-egy feltevés, szóbeszéd valósságáról. Bízom benne, hogy sokan találták hasznosnak az elmondottakat.
Mit mondanál a kollégáidnak, miért érdemes előadóként részt venni a Programozd a jövőd! programban?
Nagyon sok pozitív visszajelzést és motivációt lehet kapni a diákokoktól, és személy szerint örülök, hogy tudok olyanban segíteni, ami nekem is hasznos lett volna annak idején. Arról nem is beszélve, hogy az ember tud egy kicsit fejleszteni az előadói készségén is.