Bizalom és bizalmatlanság a digitális korban
IVSZ DIGITALK Podcast
(S01E02)
Az IVSZ podcast sorozatának második epizódja a digitális bizalomra, annak meglétére, esetleg hiányára fókuszál. Miért, kiben, miben és főleg meddig bízhatunk? A beszélgetés vendégei: Rab Árpád és Kollár László.
Az IVSZ, a digitális gazdaság szövetségeként minden kommunikációs csatornáján és felületén arra törekszik, hogy minél több hasznos információt, összefüggést, adatot adjon át a digitalizációs és az innovációs ökoszisztémáról. Hogy az eddigieknél is fókuszáltabban, illetve elmélyültebben dolgozhassunk fel egy-egy témát, DIGITALK néven meetup, illetve podcast sorozatot indítottunk. Az első két DIGITALK meetup témáját az alternatív toborzás, valamint a blockchainben rejlő üzleti lehetőségek adták, az első podcast felvételt pedig a koronavírus-járványnak szenteltük.
Az IVSZ podcast sorozata szakértői, ugyanakkor szórakoztató beszélgetések formájában mutatja be és teszi érthetővé a digitális gazdaság legfontosabb mozzanatait. A műsor a technológiára, az üzletre, az innovációra és ezek változatos kapcsolatrendszerére koncentrál, de e közben kifejezetten nem IT területekkel és témákkal is foglalkozik.
A második adás a SMART konferencia szlogenjéül választott „In Digital We Trust” kifejezést járja körbe. A témáról két olyan vendéggel beszélgettünk, akik alapvetően máshogy látják, értékelik a digitális világunkban zajló történéseket. A digitális bizalmat egyébként is kutató, oktató Rab Árpád az elfogadóbb, optimistább megközelítést vallja, míg az IVSZ Adatközpont és Felhő munkacsoportjának helyettes vezetője, Kollár László az, aki mindezzel inkább vitatkozik. A közel egy órás beszélgetés során szóba kerül a közlekedés és az emberi kapcsolatok összefüggése, a kínai berendezkedés és társadalom, a megfigyelés, a tech óriások szerepe, valamint az, hogy miként bízhatunk manapság a technológiában és az innovációban.
Ezt követően rendszeresen jelentkezünk egy-egy témát alaposan, több oldalról feldolgozó beszélgetésekkel. A közeljövőben szó lesz az Ipar4.0 legfontosabb kérdéseiről, a mesterséges intelligencia által az országnak és a vállalkozásoknak nyújtott hatalmas esélyről, valamint a digitális gazdaságban rejlő lehetőségekről. Minden podcast epizódhoz a téma vezető szakértőit, valamint olyan cégvezetőket hívunk meg, akik valóban közelről látják, hogy az adott témákban mi és hogyan történik körülöttünk.
Hallgassatok ránk!
Kapcsolódó
Ezek is érdekelhetnek
Alakítsuk közösen a DIMOP pályázati kiírásokat – véleményezés szeptember 14-ig!
Az IVSZ a GINOP Plusz, DIMOP Plusz, RRF és további operatív programok monitoring bizottságában aktívan dolgozik azért, hogy minél több fejlesztési forrás álljon a cégek rendelkezésére digitális ...