IT cégek oktathatnak az informatikai felsőoktatásban

2017.03.02

Az IVSZ tagvállalatok figyelmébe ajánljuk az „Oktatói pool létrehozása, gyakorlati szakemberek informatikai képzésbe történő bevonásának ösztönzése” tárgyú közbeszerzési eljárást.

Az IVSZ részvételével megvalósuló GINOP 3.1.1 projekthez csatlakozott felsőoktatási intézményekben, IT tanácsadási, fejlesztési gyakorlattal rendelkező szakemberek, vendégoktatóként való részvételének biztosítására nyílik lehetőség IT cégek számára.

Az IT cégek által delegált vendégoktató szakemberek feladata az intézmény kijelölt oktatójával egyeztetett tematika alapján a releváns ismeretek, a naprakész szakmai elvárások és tapasztalatok átadása a hallgatók számára. A vendégoktatókkal szemben nem elvárás az akadémiai háttér.

A létrejövő együttműködések célja, hogy a vállalatoknál meglévő gyakorlati tudás és tapasztalat beépüljön az informatikai képzési terület felsőoktatási képzési programjaiba annak érdekében, hogy az elméleti képzés mellett a hallgatók technológiai, piaci és üzleti értelemben is releváns gyakorlati ismeretekkel és kompetenciákkal kerüljenek ki a képzésekről.

Az egyes intézmények által megjelölt kurzusok, azok rövid leírása és száma, valamint a felhíváshoz kapcsolódó részletes tájékoztatás a letölthető dokumentumban olvasható.

További információ az alábbi elérhetőségeken kérhető:

 

KIFÜ

1027 Budapest, Csalogány utca 9-11.

Csapó Dániel, közbeszerzési szakreferens

kozbeszerzes@kifu.gov.hu

+36 1 795 2048

 

A részletes közbeszerzési eljárás megtalálható a kba.kozbeszerzes.hu címen

A közbeszerzési eljárás megnevezése: Oktatói pool létrehozása, gyakorlati szakemberek informatikai képzésbe történő bevonásának ösztönzése

Ajánlatkérő neve: Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség