GOP 3.3.4: 1,4 milliárdos támogatás IVSZ-tagoknak

2015.06.19

Közel 110 IKT vállalat jutott uniós forráshoz az IVSZ közreműködésével. A Gazdaságfejlesztési Operatív Program Irányító Hatóság által a GOP-2015-3.3.4 Versenyképes IKT szektor fejlesztése pályázati felhívás eredményeit a napokban hirdették ki, ezek szerint az IVSZ közreműködésével közel 110 vállalat több mint 1,4 milliárd forint támogatást használhat fel a következő fél év során.

A pályázati kiírás célja, hogy az IKT, vagy informatikai témájú K+F+I projekteket fejlesztő kis- és középvállalkozások nemzetközi piaci lehetőségei bővüljenek, és az Európai Unió Horizont 2020 programjában való aktív részvételük növekedjen. A támogatás felhasználásával a nyertes vállalkozásoknak lehetősége nyílik a Horizont 2020 program mélyebb megismerésére, professzionális tanácsadási szolgáltatás igénybevételére támogatva sikeres indulásukat a Horizont 2020 program pályázati kiírásain, valamint nemzetközi marketing tevékenységük erősítésére.

Az IVSZ több mint három éve folyamatosan vizsgálja a tagvállalatok export tevékenységének aktivitását, és az export piacokra való nyitásban rejlő potenciált. Mindezek alapján, 2014. elején született meg az ötlet, hogy a Gazdaságfejlesztési Operatív program végrehajtása során megmaradt forrásokból az IKT vállalatoknak legyen lehetősége pályázni, elsősorban exportképességük fejlesztésére, nemzetközi innovációs és egyéb pályázatokon való megjelenésükre, ezáltal eredményességük növelésére.

27675-121412_horizon2020

2014 első negyedévében az IVSZ szakmai érdekképviseletként aktív szerepet vállalt a pályázat szakmai tartalmának meghatározásában, a pályázati kiírás előkészítésében. Ennek eredményeképp született meg az a verzió, amely társadalmi egyeztetésre került 2014. március 21-31. között. A társadalmi egyeztetés után a szövetség a pályázat megvalósításának előkészítésére helyezte a hangsúlyt. Folyamatosan kereste azokat az IKT vállalatokat, amelyek potenciális pályázóként jelenhetnek meg a pályázaton, és sikeres projektet hajthatnak végre. Az előzetes igényfelmérésünk során már a nyár elejére közel 150 vállalat pályázati szándékát regisztráltuk, akikkel már ekkor megkezdtük a projektgenerálást.

A pályázók felkutatása mellett az IVSZ egy akkreditációs folyamat segítségével kiválasztotta azokat a tanácsadó cégeket is, akik a végrehajtás folyamán együttműködő partnerek lehetnek. Többszöri személyes konzultációt folytattunk közel 60 tanácsadóval annak érdekében, hogy minőségi pályázatok, és sikeres projektek szülessenek, és maximális hatékonysággal támogathassuk tagjaink célkitűzéseit.

A 2014-es év végére közel 300 potenciális pályázóval vettük fel a kapcsolatot, és személyes találkozók során egyeztettük a várható pályázati folyamatot, feltételeket, valamint a projektvégrehajtás szakaszát. Ennek eredményeképp a 2015-ös pályázati kiíráskor már átfogó képpel rendelkeztünk a lehetséges pályázókról, illetve a pályázati előkészítésnek köszönhetően már rajtra készen álltak a vállalatok, a mostani eredmények pedig számokkal is alátámasztják a hatékonyságot.