Az InfoBálon ünnepelte 25 éves fennállását az IVSZ

2016.02.25

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte a február 13-án az InfoBálon az IVSZ. Az esemény ugyanakkor csak az első momentuma volt a megemlékezésnek, a szövetség az egész 2016-os évet a vissza-, illetve a jövőbe tekintés jegyében tölti.

tortavagas_IMG_3239

Laufer Tamás, az IVSZ elnöke

Az elmúlt negyed évszázad alatt az emberi civilizáció többet változott, mint amennyit az azt megelőző több ezer évben. A technológia alapjaiban változtatott meg minden iparágat, ennek a folyamatnak pedig mi nem csak szemlélői, hanem cselekvői vagyunk, akik aktívan tesznek a digitális gazdaságért.

infobal-2

Az IVSZ küldetése, hogy katalizálja a folyamatokat a 21. századi gazdaságfejlesztés, innováció, oktatás fejlesztés területeken. Ebben számítunk továbbra is támogató partnereinkre, és köszönjük azoknak, akik az elmúlt 25 évben segítették a munkánkat valamilyen módon.

infobal-5

A 250 fős InfoBálon az IVSZ 25 éves fennállása alatt elnöki, elnökségi és főtitkári posztot betöltött cégvezetők és szakemberek, valamint az ágazat meghatározó szereplői és a területet irányító politikai és közéleti szereplők vettek részt.

infobal-3

Köszönjük mindenkinek, aki az eddigiekben járult hozzá a szövetség munkájához, céljainak eléréséhez, egyben buzdítjuk az iparág résztvevőit, hogy a jövőben is álljanak mellénk, tegyünk közösen a digitális gazdaság fejlesztéséért!

infobal-4