A régió egyik legnagyobb közösségi irodája nyílik a Millenárison

2018.05.24

Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb közösségi irodája nyílik meg július 1-én, Budapesten. A Millenáris Startup Campus (MSC) 250 munkaasztallal, 1500 fős rendezvényteremmel, 100 fős moziteremmel, 2 szemináriumteremmel, irodákkal és tárgyalókkal várja a startupokat, innovatív vállalkozásokat, szabadúszókat, valamint a velük együttműködő nagyvállalatokat. A Millenáris küldetése az, hogy az MSC kialakításával egy fedél alá vonzza a tehetségeket, startupokat és az innovációs ökoszisztéma többi szereplőjét, melynek megvalósításában az IVSZ (Szövetség a digitális gazdaságért) lesz a Millenáris Nonprofit Kft. kiemelt szakmai partnere.

Sok hazai és multinacionális nagyvállalat rendelkezik már startup-programokkal, és immár Magyarországon is mindennapos téma az induló vállalkozások és a nagyvállalatok együttműködésének koncepcionális gondolkodása. Számos világhírű vállalkozás ind

ult el hazánkból, viszont mind a mai napig hiányzik a kritikus tömeg, mivel nem alakult ki egy olyan innovációs vállalkozói központ, mely fizikailag is egy helyre vonzaná a szereplőket.

Millenáris Startup Campus - Látványterv

Az IVSZ a hatodik alkalommal megrendezett Digitall innovációs konferenciáján jelentette be a Millenáris Startup Campus indulását, valamint azt, hogy a szövetség feladata bérlőkkel, pezsgő élettel, programokkal és rendezvényekkel megtölteni a közösségi irodát. Az IVSZ a kezdetektől részt vesz a hazai startup világ építésében, jól ismeri a piaci szereplőket, és évtizedes tapasztalata van közösségépítésben.

Az MSC-hez hasonló innovációs campusok Európa számos városában megtalálhatóak, ezzel a nyitással Budapest is felkerül a térképre. A központ több generációt kiszolgáló, kreatív közösségi, oktatási és rendezvényhelyszín, ahol az innováció, tanulás, alkotás, vállalkozásösztönzés egyszerre, koncentráltan van jelen. Az MSC nemzetközi léptékű innovációs versenyek és kiállítások lebonyolítására is alkalmas lesz, egyben lehetőséget és helyszínt nyújt a vidéken vállalkozó fiatalok fővárosi vagy nemzetközi terjeszkedésére.

Millenáris Startup Campus

A kiválasztott helyszín sem véletlen, hiszen a zöldövezeti parkban fekvő Europa Nostra-díjas Millenáris területén visszatérő téma az innováció. Az Álmok álmodói, majd a Csodák Palotája kiállításoknak is egykoron otthont adó komplexum fejlesztése több fázisban történik. Július 1-től fogadja első bérlőit a közösségi irodatér, majd ősszel vehető használatba a prototípus-fejlesztésre alkalmas alkotóműhely (ún. makerspace), valamint a bérlők professzionális megjelenését biztosító digitális videóstúdió. 2019-ben nyílik a nagyvállalati innovációs irodatér terület, ami tucatnyi, a technológia és az innováció iránt elkötelezett vállalat számára biztosítja annak lehetőséget, hogy bekapcsolódjanak Budapest legnagyobb innovációs közösségének munkájába.

A jelentős beruházással felújított közösségi iroda októberig próbaüzemmódban működik, nyáron még bevezető áron várja a bérlőket, ősztől az árazása már piaci alapú lesz. A rendkívül erős szolgáltatási csomag, a közösség egyedülálló összetétele és a vonzó, budai helyszín – amivel a második kerület válik a hazai kreatívipar központjává – együtt várhatóan hosszú távon és nemzetközi szinten is vonzó ajánlat lesz.