IVSZ.hu / Gyurós Tibor-díj 2021
Gyurós Tibor-díj 2021
A Gyurós Tiborról, egykori IVSZ elnökről elnevezett díjjal idén immár 23. alkalommal ismerjük el a legnagyobb jelentőségű digitalizációs projekteket, vezetőket és innovációkat, illetve olyan, az oktatáshoz kapcsolódó projekten dolgozó szakembereket, akik a digitális logika és készségek terjesztéséért a legtöbbet tesznek.
Gyurós Tibor-díj 2021
2021-ben minden eddiginél jobban várjuk a jelölteket, hiszen az elmúlt év igazán fogós problémákkal szembesíttette a digitalizációs projekteket, innovációs folyamatokat, menedzsereket, és a digitális oktatást is újradefiniálta. Ez az év azonban a digitalizációban rejlő hatalmas lehetőségeket is igazolta, és a csapatokban, egyénekben rejlő kreatív potenciálokat is felszabadította.
Ismét négy kategóriában díjazzuk a beérkezett pályázatokat: A legkiválóbb egyéni vezetői teljesítményt honoráló „az év menedzsere” elismerés mellett három másik kategóriában ismerjük el a digitálisan erős szereplőket: „az év innovációja”, „az év digitalizációs projektje”, és „a digitális oktatás nagykövete” díjak is a MENTÁN kerülnek átadásra.
A jelölési időszak elindult. Add le a jelölésedet akár mindegyik kategóriában!
Ki jelölhet? Ki jelölhető?
A díjakra bárki jelölhet, és jelölhető.
Az év menedzsere, illetve a digitális oktatás nagykövete díjakra olyan szakemberek jelölését várjuk, akik az elmúlt egy év során meghatározó munkát végeztek az iparágban. A további két díjra az elmúlt év legnagyszerűbb, példaértékű innovációinak és projektjeinek megjelölésével várjuk a javaslatokat. Valamennyi kategóriában van lehetőség önjelölésre is.
A jelölési és elbírálási folyamat főbb lépései:
Jelölési időszak
- 2021. július 8-tól augusztus 15. 23:59-ig
A jelöltek pályázati anyagainak leadása
- 2021. augusztus 15-től augusztus 30-ig
A szakmai zsűri értékelése
- 2021. szeptember elején
Ünnepélyes díjtáadó a 27. MENTA Konferencián, a sárvári Spirit Hotel-ben
- 2021. szeptember 23.
Négy kategóriában díjazzuk a hazai digitalizációért elköteleződött pályázókat:
Gyurós Tibor-díj: Az év menedzsere
Az év menedzsere díj a Gyurós-díjak legrégebbi kategóriája, több mint 20 éve tüntetjük ki vele azokat az iparágon belül tevékenykedő, vezető beosztású menedzsereket, akik éves munkája a digitalizáció kibontakozását tette lehetővé. Az elmúlt években olyan emberek kezébe került a díj, mint Csorba Gyula (Dorsum Zrt.), Birmacher Barnabás (Bitrise) vagy Csillag Péter (Starschema).
Az év menedzsere díjjal Gyurós Tibor egykori IVSZ elnök emlékének adózva fejezzük ki elismerésünket olyan, az iparágon belül tevékenykedő vezető beosztású menedzser számára, aki az éves munkája során kiemelten hozzájárult vállalata sikerességéhez, és tevékenységével elősegítette a hazai infokommunikációs iparág és a digitális gazdaság fejlődését.
Az év digitalizációs projektje
Az év digitalizációs projektje díjjal az IVSZ azokat a már sikeresen lezajlott projekteket kívánja kitüntetni, amelyek a digitális ökoszisztémában kiemelkedő jelentőségűek, emellett pedig megfelelnek a szakmaiság és a minőség követelményeinek. Fontos szempontként kell figyelembe venni, hogy csak már sikeresen lezárult projekt részesülhet díjazásban, és évente több projekt is részesülhet elismerésben a zsűri döntésének megfelelően. Olyan projekteket találsz a díjazottak között, mint a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat együttműködésében megvalósuló ÉletMentő alkalmazás, a Lidl Magyarország Bt. rövid lejáratú termékeket automatikusan diszponáló MI rendszere, vagy a Waberer’s International mesterséges intelligencia projektje.
Az év innovációja
Az év innovációja díj elsősorban induló vállalkozások elismerésére szolgál, célja pedig az, hogy általa az ígéretes ötletek útját segítsük: azaz növeljük a vállalatok piacra jutási esélyeit, és platformot biztosítsunk nekik ahhoz, hogy ötleteiket, innovációikat megismerhessék a releváns szereplők. A díjat az IVSZ olyan vállalatnak ítéli oda, aki a jövőben nagy eséllyel az iparág meghatározó piaci szereplője lesz. Olyan szereplők vehették már át a díjat, mint az Oncompass, a Turbine AI vagy a Tresorit – őket valószínűleg nem is kell bemutatnunk, sikereik azóta is magukért beszélnek.
A digitális oktatás nagykövete
A 2015 óta meghirdetett kategóriával az IVSZ olyan oktatási területen tevékenykedő szakemberek munkáját szeretné elismerni, akik munkájukkal a digitális oktatás ügyé segítik, akik felismerték a digitális készségek jelentőségét és a digitális képzett munkaerő javítása révén fontos szerepet vállalnak a hazai digitális gazdaság épülésében. Idén minden eddiginél jobban keressük a digitális oktatás nagykövetét, hiszen öt év alatt megduplázódott az informatikusok iránti kereslet hazánkban. Koren Balázs, a Telenor HiperSuli programjának szakmai vezetője, Sisák Zoltán, a HTTP Alapítvány kuratóriumi elnöke, illetve Dr. Cser-Palkovics András polgármester voltak a legutóbbi években a díj tulajdonosai.
A korábbi évek díjazottjaival készült kisfilmek ide kattintva tekinthetőek meg.