Smart Factory ConnAction 2019

2019.06.19 - 06.21

Időpont: 2019. június 19-21.

Helyszín: Spirit Hotel Sárvár *****

Az idei esemény fő célja, hogy konkrét technológiákat, megvalósult Ipar 4.0 bevezetéseket és tapasztalatokat mutasson be, előadásokon, esettanulmányokon, panel beszélgetéseken keresztül.

A rendezvény 0. napján június 19-én az érdeklődők gyárlátogatáson vehetnek részt, amelynek során élőben is megtekinthetnek működő Ipar 4.0 rendszereket. A szentgotthárdi Opel és a mintagyár programban is részt vevő lövői Roto Elzett Certa Kft. már visszaigazolta a gyárlátogatással egybekötött szakmai programot, továbbá a Herendi Porcelánmanufaktúra látogatása áll még egyeztetés alatt. Ide korlátozott számban lehet majd jelentkezni IVSZ tagoknak, ingyenesen.

Emellett a Smart Factory Coordinator alkalmazás segítségével szervezett találkozók keretében üzleti kapcsolatépítésre, tapasztalatcserére is sor kerül a szakma további képviselőivel, valamint autóipari megrendelőivel.

Nézd meg a hangulatvideót a 2018-as Smart Factory-ról!

Ha kedvet kaptál a konferenciához, itt tudsz regisztrálni.

IVSZ tagok számára a szervezők 20% kedvezményt biztosítanak.

Az esemény az első 100 regisztráló hazai gyártó vállalatok képviselői számára díjmentes. Az ingyenes regisztráció feltételeiről további információt a  weboldalon találsz.