HR Revolution 2021

2021.06.01

online / offline

A koronavírus-járvány az idei évben még velünk lesz, az alagút végén pislákoló fény pedig – az áhított fellélegzés mellett – újabb kihívásokat tartogat. Csatlakozz a HR Revolution 2021 konferenciához, ahol a legismertebb hazai vállalatok HR-specialistáitól, közép- és felsővezetőitől tanulhatsz.

HR Revolution 2021

Miközben a kényszer szülte akadályokat tavaly, kisebb-nagyobb sikerrel, szinte mindenki kötelezően megugrotta – komoly előrelépést téve, többek között az atipikus foglalkoztatási formák vagy épp a digitalizáció tekintetében –, a visszatérés sem lesz feltétlenül zökkenőmentes. Főként, hogy a szükségszerűen, egy huszárvágással bevezetett gyakorlatok kiértékelése még várat magára, és a várható teljes nyitás ma még komoly kihívások elé állítja az üzleti döntéshozókat, ehhez pedig egyértelmű támaszt kell, hogy nyújtsanak a HR-szakemberek.

Nincs mese, a mai munkaerőpiac sajátosságai teljesen más hozzáállást, sokkal nagyobb rugalmasságot követelnek meg a cégektől, mint korábban! Azok a cégek tudnak ebből a helyzetből jól kijönni, amelyek először ismerik fel a helyzet komolyságát, és először állnak elő rendhagyó foglakoztatói megoldásokkal. Ehhez ma már jól mérhető eredményekre van szükség, melyek teljesen új nézőpontot, attitűdváltást kívánnak. A konferencia célja az, hogy segítséget nyújtson a vezetőknek a legfontosabb HR-folyamatok újratervezéséhez. Ma ugyanis kulcskérdés, hogyan indul el az építkezés olyan feladatokban, mint a toborzás és az onboarding, a munkaerő-megtartás, a tehetséggondozás, a munkaszervezés, vagy épp a munkáltatói márka fejlesztésének tekintetében.

A konferencia kiemelt témái:

  • A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, lehetséges válaszok.
  • Szervezetfejlesztés és HR költség-tervezés – stratégiai egyensúlyteremtés a munkaerő-állomány, a bérek-juttatások, és a munkaidő-beosztás szentháromságában.
  • Atipikus foglalkoztatási formák a járványhelyzet után: home office, rugalmas munkaidő (munkaidőkeret), stb.
  • Csoportmunka, mobil munkavégzés, home office – Milyen gyakorlatok, technológiák segíthetik a munkaszervezést?
  • Toborzási trendek és stratégiák a Covid-válság után.
  • Onboarding az új korban – helyzetek és gyakorlatok.
  • A jövő munkahelye: mi fán terem a produktív munkavállaló?
  • Élményteremtés a toborzástól a kilépésig – Lehetőségek és megoldások egy élményszerű employee journey kialakítására. Fókuszban az új népbetegség, azaz a kiégés.
  • Hogyan lehet a wellbeing vállalati stratégia?

További információkért látogass el az esemény oldalára.