Mindenkinek segítünk, akinek van egy jó ötlete! – interjú Kölkedi Krisztiánnal

2022.05.10

A hazai startup ökoszisztémába való bekerülési lehetőségekről, magáról a Hungarian Startup University Programról (HSUP), az ügynökség hazai és nemzetközi szerepvállalásáról beszélgettünk SMART előadása után Kölkedi Krisztiánnal, az Express Innovation Agency stratégiai vezérigazgató-helyettesével. 

A hazai startup ökoszisztémát együtt, közös erővel, sokkal hatékonyabban tudjuk építeni, mint régiónként, szektoronként külön-külön, sokszor egymással versenyezve. Amennyiben megvan az összhang a döntéshozás, a finanszírozás és a piac között, valamint az egyes – területileg elkülönült – mikro-ökoszisztémák partnert látnak egymásban, hirtelen leegyszerűsödik minden. Ebben igyekszik az ügynökség aktív szerepet vállalni.

– Kölkedi Krisztián

IVSZ: A 2019-es bejelentés óta melyek voltak a legfontosabb eredményei a HSUP-nak?  

Kölkedi Krisztián: A pilot évben 21 egyetemen indult el a program, közel 2100 hallgatóval. Ez átlagosan 100 hallgató/egyetemet jelent. A második tanévre további 6 egyetem csatlakozott, valamint a Magyar Ifjúsági Konferenciának (MIK) hála külhoni hallgatóknak is elérhető a programunk. Így idén már 27 hazai egyetemről és 4 határon túli intézményből jelentkezhettek hallgatóink, közel 4000 fő. Tavaly év végén az Európai Ifjúsági Vállalkozók Szövetsége a HSUP-nak ítélte a „Most Innovative Business Development Project of Europe” díjat. Ez jó visszajelzés volt arra vonatkozóan, hogy a program nemzetközi szinten is megállja a helyét.  

Ezen kívül meghívást kaptunk oktatás-innováció témában az Expo 2020 világkiállításra Dubaiba, ahol egy előadás és panelbeszélgetés keretein belül adtunk át információkat a programjainkról, terveinkről és magáról az ügynökségről. Jelenleg 9 országgal folytatunk tárgyalásokat a HSUP program licensz alapú bevezetéséről, ami azt jelenti, hogy ha ez sikeresen megvalósul, akkor ezekben az országokban hasonló tematika alapján képzések indulnak, amelyek minőségbiztosítását mi fogjuk végezni és már európai szintű versenyeket, programokat, demo day-eket tudunk szervezni. Így már nemcsak magyar befektetőket tudunk bevonzani, hanem nemzetközieket is.  

Ez tehát azt jelenti, hogy felskálázzuk a programot, mint egy startupot. Gyakorlatilag a HSUP maga is egy startup, leköveti egy startup életútját: egy pilot ötlettel indult, ami egy problémára reagált, minimális költségvetéssel, majd exponenciális növekedésbe kezdett. 

 

IVSZ: A SMART-on látott előadás alapján a HSUP egy fázisa egy hosszabb távú tervnek. Mi lesz a következő lépcsőfok?  

K. K.: A HSUP az egyik első program abból a kilencből, amelyet futtat az ügynökség. Ez a program a következő generáció tehetséggondozásáról, bevonzásáról, képzéséről szól. 

Ezt követi közvetlenül az egyetemi inkubátorhálózat. Ennek lényege, hogy az egyetemekre mini inkubációs forrásokat helyezünk ki, ahol az egyetemeknek egy ipari és egy városi szereplővel közösen együttműködve kell egyfajta inkubációs környezetet kialakítani. A HSUP-ból, vagy az egyetemi POC alapokból, esetleg az egyetemen ragadt IP-kből létrejövő cégeket ide tudják majd becsatornázni, és itt az egyetem tudja majd őket saját eszközrendszerrel, laborral, ipari, innovációs és inkubációs segítséggel támogatni, amely után sokkal inkább készen lesznek egy tőkebefektetésre. 

A következő szint az üzleti inkubátorprogramjaink, amelyet a Nemzetei Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) ír ki, és mi vagyunk a szakmai támogatói. Majd az akcelerációs és nemzetközi fázishoz kapcsolódóan 2022 nyarán tervezzük elindítani a saját nemzetközi akcelerátorunkat, ami után már a piac lép be, mint szereplő, főleg a nagyvállalatokon, angyalokon és tőkealapokon keresztül. A legvégén a horizon mentoringgal és nemzetközi forrásbevonással tudjuk zárni a folyamatot. Célunk, hogy ez a kilenc program ne egymás mellett működjön, hanem egy teljes egészében átjárható rendszert alkossanak. 

 

IVSZ: Milyen szerepet játszik mindebben az Express Innovation Agency? Miért volt szükség a létrehozására?  

K. K.: Az ügynökség a keretrendszer, ami támogatja az egész folyamatot. Egészen a középiskolától, az egyetemen át, a forrásbevonásig, az akcelerátorhoz, valamint a nemzetközi piacra jutásig, kísérjük végig egy-egy startup útját. Nemzetközi tanulmányutakat, és piacelemzést, versenytárselemzést, technológiai és piaci validációt nyújtunk a teljes folyamat alatt.

Az NKFI Hivatalnál kidolgoztuk az Express Innovation Agency alapjait azért, hogy technikailag hatékonyabban, rugalmasabban, gyorsabban, piacközelibben tudjanak a folyamatok működni. A programokat fel tudja fűzni az ügynökség, és rendszerben tudja kezelni. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) adja a szabályozási hátteret, az NKFI Hivatal biztosítja a finanszírozást, az ügynökség pedig harmadik lábként a mindehhez kapcsolódó szolgáltatásokat és szakmai támogatást nyújtja.  

 

IVSZ: Az ügynökség már most is több piaci szereplővel működik együtt – kiket szeretnétek még bevonni a folyamatokba? 

K. K.: Partnereink körét folyamatosan bővítjük. Partnerregisztrációs formot indítunk, hogy össze tudjuk kapcsolni egymás szolgáltatásait és népszerűsíteni azokat. Ha hozzánk fordul egy startup azzal a kéréssel, hogy befektetőre lenne szüksége, akkor mi rendelkezünk egy folyamatosan növekvő adatbázissal, ahol befektetők, angyalbefektetők, inkubátorok várják, hogy segíthessenek, mi pedig az adott cég igényeit felmérve össze tudjuk kötni őket.

Személyre szabott, egyedi szolgáltatásokkal dolgozunk, nincsenek előre meghatározott standard csomagjaink és megoldásaink. 

 

IVSZ: Kicsit összefoglalva milyen típusú támogatást várhat a startup ökoszisztéma? 

K. K.: Anyagi támogatáson kívül, gyakorlatilag szinte mindenre: üzletfejlesztési tanácsadás, jogi tanácsadás, piaci és technológiai validáció, nemzetközi piacelemzés, nemzetközi piaci felkészítés, befektetői találkozók szervezése, inkubáció szervezés, akceleráció, nemzetközi akcelerátorokba történő bejutási lehetőség, horizontos forrásokhoz való hozzájutás, mentoráció, tehetséggondozás, utánpótlás nevelés.

 

IVSZ: Mennyire figyel és törekszik az Express Innovation Agency a külkapcsolatokra, ott milyen célokat fogalmaztatok meg? 

K. K.: Jó kapcsolatot ápolunk a tudományos és technológiai (TéT) szakdiplomata hálózattal és aktívan működünk együtt több európai, dél- és észak-amerikai, kanadai külképviselettel is. Ezekben az országokban megrendezésre kerülő innovációs eseményekre delegációkat és startupokat viszünk ki, meetingeket, tanulmányutakat szervezünk hozzájuk.
Idén indul a 4 nagy export program is, amelyet a HEPA-val együtt szeretnénk megvalósítani, ennek egyeztetése még folyamatban van.

Az elmúlt 1 évet sikeresnek mondhatjuk, hiszen egy hiánypótló szereplő született meg az ügynökség személyében, aktív innováció ösztönzővé váltunk.