Digitális távoktatás: enyhítsük együtt az eszközhiányt!

2020.03.18

Az oktatás digitális átállását támogató kezdeményezésünk nyomán azonnal és nagyszámban mozdultak meg a tagcégek, illetve az IKT vállalatok. Ezúton is köszönjük annak a 40-nél is több cégnek a felajánlását, melyek között elsősorban szoftverek, szolgáltatások, hardverek, valamint nem egy személyes, szakértői jelentkezés is szerepel.

Összefogás a digitális oktatásért

Miközben folyamatosan dolgozunk a felajánlások feldolgozásán, valamint azok célba juttatásán, az is egyértelművé vált, hogy a legnagyobb kihívást a hiányzó eszközök okozzák. A családok érezhetően nincsenek felkészülve arra, hogy az otthon maradt diákok, és szülők együttesen dolgozzanak, tanuljanak, a háztartásokban található laptopok, számítógépek és egyéb eszközök ezt az igényt nem képesek kiszolgálni.

Ezért most arra kérjük az IVSZ tagcégeit, illetve az IKT vállalatokat, hogy elsősorban hardver, valamint eszköz szempontból tekintsék át, hogyan tudnak segíteni ebben a helyzetben. Mivel az oktatási intézmények túlnyomórészt olyan platformokat, alkalmazásokat, módszereket használnak a digitális távoktatás bevezetés óta, amelyek böngészőből, vagy mobilról is elérhetők, így arra kérjük a segíteni kívánó vállalatokat, hogy a használt laptopok mellett táblagépek, vagy okostelefon felajánlásával is segítsék az iskolák és diákok munkáját. Kérünk mindenkit, hogy ne csak céges, hanem akár otthoni környezetben is nézzék át, hogy milyen eszközöket tudnak felajánlani, most valóban minden egyes plusz eszköznek nagy jelentősége van.

Az IVSZ szakértői időközben dolgoznak annak a módszertannak a kidolgozásán, hogy miként lehet használt, operációs rendszert, illetve egyéb szoftvereket futtató eszközöket a lehető leggyorsabban, a jogi szabályozásoknak megfelelően át-, vagy akár kölcsönbe adni.

Ahogy az összefogást meghirdető közleményünkben is fogalmaztunk: ha a koronavírus-járványnak van bármiféle pozitív következménye, akkor az mindenképpen az oktatás digitalizálása. Az elmúlt napok azt bizonyították, hogy az iskolák, a diákok, a civil és szakmai szervezetek egy emberként álltak össze azért, hogy az oktatás ebben a rendkívüli és mindenki számára új helyzetben folyamatos maradhasson.

Az IVSZ a következő hónapokban azon (is) fog dolgozni, hogy a most megkezdett és lerakott digitális alapokra tovább építkezzen. Mi – ahogy eddig is – hosszútávon gondolkodunk és hiszünk abban, hogy a digitális oktatás, sőt, az egész gazdaság fejlődése néhány hónap múlva friss és hasznos tapasztalatokkal gazdagodva indulhat újra.

Míg ez megtörténik, továbbra is várjuk a felajánlásokatindítsuk újra együtt a digitális gazdaságot!