Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése
VINOP-2.1.2-21
A Felhívás keretében két részcél kerül meghatározásra:
Vállalati KFI: A vállalkozások önállóan vagy konzorciumban partnerek bevonásával megvalósított, piaci potenciállal rendelkező, a támogatás megtérülését valószínűsítő KFI projektjeinek támogatása. A vállalkozások KFI projektjeik sikeres megvalósításával új üzleti lehetőségeket alapoznak meg.
Együttműködési KFI: A vállalkozások konzorciumban megvalósított KFI projektjeinek támogatása, melyhez konzorciumi tagként bevonhatnak kutató-tudásközvetítő szervezeteket is. Nagy jelentőségű és összetett kutatás-fejlesztési és innovációs feladatok megoldásának támogatása a szakterület szakmailag kiemelkedő szereplőinek részvételével.
Támogatás összege
50 – 1000 millió Ft (vissza nem térítendő).
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:
Vállalati KFI esetén minimum 50 millió forint, maximum 500 millió forint, konzorcium esetén minimum 200 millió forint;
Együttműködési KFI esetén minimum 500 millió forint, maximum 1000 millió forint.
Támogatás mértéke
A támogatás maximális mértéke 100%, az alábbi táblázat szerint:
Támogatási kategória
Mikro- és kisvállalkozás
Középvállalkozás
Nagyvállalkozás
Kutatás-fejlesztési projektekhez nyújtott támogatás
Ipari kutatás
70%
60%
50%
a) Ipari kutatás alábbi eseteiben: vállalkozások közötti együttműködés
80%
75%
65%
b) Kísérleti fejlesztés
45%
35%
25%
c) Kísérleti fejlesztés alábbi eseteiben: vállalkozások közötti együttműködés
Közép-Dunántúl, valamint Pest megye egyes települései
55%
45%
nem vehet igénybe
Nyugat-Dunántúl
45%
35%
nem vehet igénybe
Piliscsaba, Pilisjászfalu
40%
30%
nem vehet igénybe
Pályázók köre
Mikro-, kis-, és középvállalkozások, illetve nagyvállalatok:
amelyek, rendelkeznek legalább kettő lezárt (beszámoló alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel;
amelyek, éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 3 fő volt;
amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei;
amelyek nem tartoznak az EVA vagy KATA hatálya alá.
Költségvetési szervek, költségvetési szervek jogi személyiséggel rendelkező intézményei, egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezetek;
Kutatóhelyek, kutató-tudásközvetítő szervezetek.
Támogatható tevékenységek köre
Alkalmazott (ipari) kutatás: tervezett kutatás vagy kritikus vizsgálat, amelynek célja új ismeretek és szakértelem megszerzése új termékek, eljárások vagy szolgáltatások kifejlesztéséhez, vagy a létező termékek, eljárások vagy szolgáltatások jelentős mértékű fejlesztésének elősegítéséhez;
Kísérleti fejlesztés (A kísérleti fejlesztés tevékenységen elszámolni kívánt költségeknek el kell érnie az elszámolható összköltségének legalább 50%-át);
Eszközbeszerzés;
Információs technológia fejlesztés: hardver és szoftverbeszerzés;
Előkészítési tevékenység;
Projektmenedzsment tevékenység;
Kötelező nyilvánosság;
Piacra vitel támogatása a projekt keretében kifejlesztett K+F+I eredmény kapcsán;
Általános (rezsi) költségek;
Ingatlan beruházás.
Területi korlátozás
Nem támogatható a Budapest területén megvalósuló fejlesztés.
Támogatás kérelmek benyújtása
Az előminősítési kérelmek benyújtása az NKFI Hivatalhoz vagy az SZTNH-hoz az alábbi ütemezés szerint lehetséges:
1. szakasz: 2021. február 1. – 2021. február 28.
2. szakasz: 2021. július 1. – 2021. július 30.
3. szakasz: 2021. december. 1 – 2021. december 30.
A támogatási kérelmek benyújtása 2021. március 1-től 2022. március 2-ig lehetséges:
1. szakasz: 2021. március 1. – 2021. április 30.
2. szakasz 2021. szeptember 1. – 2021. október 29.
3. szakasz 2022. január 17. – 2022. március 2.
A támogatási kérelem benyújtásának módja online benyújtás, elektronikus kitöltő programon keresztül.
A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam