Trendforduló az informatika szakokon

2017.11.13

Idén ősszel 10 százalékkal többen kezdhették meg tanulmányaikat informatikai szakokon az egyetemeken. Ez pozitív trendfordulót jelez, ugyanakkor van még tennivaló, hogy az oktatás rendszere, igazodva a digitalizáció kihívásaihoz, elegendő számú informatikust képezzen a piac számára – hangzott el az IVSZ – Szövetség a Digitális Gazdaságért, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi (BME) Egyetem közös sajtótájékoztatóján.

Trendforduló az informatika szakokon

Az IVSZ évek óta támasztja alá kutatásokkal, hogy több tízezer informatikus hiányzik az ágazatból. Ez gátat szab a megkerülhetetlen digitalizációnak, lassítva ezzel a gazdasági növekedés dinamikáját.

2017 ugyanakkor az áttörés éve lehet, hiszen

10 százalékkal többen kezdhették meg tanulmányaikat az informatikai felsőoktatásban.

A szakma és az érintett minisztériumok évek óta zajló közös munkájának köszönhetően megszületett és hamarosan életbe lépő intézkedéseknek köszönhetően jó esély van arra, hogy pár éven belül megduplázódjon az egyetemi szintű informatikus kibocsátás. A távlati cél az, hogy a trend folytatódjon, hiszen a felsőoktatásban jelenleg 23 százalék a műszaki szakokon tanulók aránya, a gazdaság fejlődése szempontjából azonban 40százalék lenne az ideális – hívta fel a figyelmet Laufer Tamás, az IVSZ elnöke.

Az EMMI 2018 őszétől a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, az Óbudai Egyetemen és a Pannon Egyetemen indít a meglévők mellett új informatikai alapképzést informatikus üzemmérnök néven (Bprof), a mesterképzésben pedig megjelenik két választható szakirány, amelyek elengedhetetlenek az önvezető járművek fejlesztéséhez – mondta a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár. Horváth Zita arról is beszélt, hogy speciális, a mérnökképzést érintő ösztöndíjprogramon dolgozik a tárca, amely várhatóan 2018 februárjától lesz elérhető a képzésben résztvevők számára.

Solymár Károly Balázs, az NFM infokommunikációért felelős helyettes államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a piacon naprakész tudással rendelkező, diplomás szakemberekre van szükség. A tárca ennek érdekében indította el a “Programozd a jövőd!” pályaorientációs projektjét, amelynek keretében 21 felsőoktatási intézményben olyan naprakész, ingyenes, a piaci szereplők és előzetes, „oktatói pool” képzésben részt vett tanárok által oktatott tananyagokhoz és vizsgalehetőséghez juthatnak hozzá az informatikus hallgatók, amelyek még inkább versenyképessé teszik őket a munkaerő-piacon.  Ezzel párhuzamosan országos kiterjedésű gyakornoki program is indul, amelynek során a hallgatók az együttműködő cégeknél vállalhatnak munkát még a képzésük ideje alatt.

Jakab László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja elmondta, hogy az egyetem az IVSZ-szel és a korábban említett két egyetemmel közösen kidolgozta azt a gyakorlatorientált informatikus üzemmérnök (BProf) alapképzést, amely a februári felvételi jelentkezéskor már több intézményben is választható lesz. Erre azokat a hallgatókat várják, akik 2 év nappali, egyetemi és 1 év vállalatokkal közös kooperatív képzés után el szeretnének helyezkedni a munkaerőpiacon. A tervek szerint az új, államilag finanszírozott képzésen a karon 3-400-zal több informatikus hallgató kezdheti majd meg tanulmányait. Természetesen az átjárás biztosított az egyéb képzési formák és az új szak között.