Több mint 750 iskolában indult el a Digitális Témahét

2016.04.04

Miközben ma a köznevelésben tanuló legidősebb diák is fiatalabb a Google-nél, 18 éves koráig a legtöbb hazai fiatal az iskolában szinte kizárólag informatika órán találkozik számítógéppel, korszerűbb digitális eszközzel pedig ott sem; így az oktatás rendszerben csak a szerencsés keveseknek van esélye olyan szintű digitális felkészültségre szert tenni, amilyenre a munkaerőpiacon szüksége lesz. Ezt a helyzetet hivatott enyhíteni az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által kezdeményezett idén első alkalommal, április 4-8. között zajló Digitális Témahét (DTH), a melynek fő célja a digitális pedagógia minél szélesebb körű elterjesztése a köznevelésben.

Digitális Témahét sajtótájékoztató

A digitalizáció terjedése a munkaerő piaci elvárásokat is alapjaiban alakította át: néhány év múlva a legtöbb szakmában foglalkoztatási alapfeltétel lesz a digitális jártasság – a köznevelésnek erre már ma meg kell találnia a megfelelő válaszokat.

Horváth Ádám, az IVSZ oktatási igazgatója

Horváth Ádám, az IVSZ oktatási igazgatója

Még ma is rengeteg tévhit övezi az oktatásban a digitalizációt; sok helyen tiltják vagy legalábbis rossz szemmel nézik a digitális eszközök használatát, máshol kizárólag az „informatikai kabinet” falai közé van száműzve a digitális világ, holott a digitalizáció már olyan mértékben mindennapjaink része, mint az elektromos áram vagy a vezetékes víz.

– mondta Horváth Ádám, az IVSZ oktatási igazgatója

Digitális írástudás nélkül az ember kirekesztetté válik, és pár éven belül elveszíti foglalkoztathatóságát – azaz munkaerőpiaci esélyeit.

Vityi Péter, az IVSZ alelnöke

Vityi Péter, az IVSZ alelnöke

„Ráadásul a legkeresettebb és legjobban fizetett szakmák között már most sem találunk olyat, amelyhez ne kellene legalább átlagos digitális készségekkel rendelkezni, és a legvonzóbb állások több mint fele speciális technológiai szakértői vagy informatikai pozíció.”

– mondta el Vityi Péter, a Digitális Témahetet koordináló Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) alelnöke. Jelenleg 22 ezer betöltetlen informatikai állás van Magyarországon ebben a szférában a legmagasabb a kezdő fizetés, és később is itt lehet az egyik legjobban keresni.

Az iskolai oktatás keretein belül Magyarországon eddig a diákok zöme csak az informatika tantárgy szűkös keretei között tudta elsajátítani az alapvető digitális készségeket; ennek megváltoztatása érdekében a Digitális Témahét a digitális pedagógia elterjesztését, alkalmazásának szélesítését és mélyítését, az iskolai pedagógiai eszközök és alkalmazott módszerek körének bővítését célozza.

A program célja, hogy ne csupán az informatika tantárgy keretében valósuljon meg a digitális kompetenciát alkotó készségek, képességek fejlesztése, hanem bármely tanórán kezdjék el használni a digitális eszközöket a tanárok és a diákok. Ráadásul, az IKT alapú pedagógia nem csak a digitális írástudás, hanem más alapkompetenciák fejlesztését is támogatja.

Czunyiné dr. Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos

Czunyiné dr. Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos

Czunyiné dr. Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos a Digitális Témahét megnyitó sajtótájékoztatóján elmondta:

„Egy 21. századi iskolában a versenyképes tudás megszerzése, az ismeretek alkalmazhatósága az alapkövetelmények közé tartozik. Az ehhez hasonló programok akkor lehetnek gyümölcsözők, ha a pedagógusok nyitottak az innovációra, és a módszertan mögött figyelembe veszik a gyerekek igényeit is. A cél az alapkészségek, a kulcskompetenciák megerősítése, hiszen a technológia változása azt mutatja, hogy két évtizeden belül nem lesz olyan munka, ahol ne lenne szükség valamilyen szinten a digitális tudásra, az eszközök használatán túl ennek a világnak az intelligens használatára.”

Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos

Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos

„A jövő iskolája digitális”

jelentette ki Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos a Digitális Témahét megnyitó sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a Digitális Jólét Program keretében készülő Digitális Oktatási Stratégia kiindulási pontja, hogy nem lehet 20. századi módszerekkel felkészíteni gyermekeinket a 21. század kihívásaira. A Digitális Témahét kezdeményezés teljes mértékben illeszkedik ehhez a felismeréshez, hiszen hozzájárul a résztvevő oktatási intézmények, pedagógusok és diákok digitális felkészítéséhez, a jövő digitális iskolájában való helytálláshoz.

Eskills for jobs 2016