Megválasztották az MI koalíció elnökségét

2018.11.30

Elindult a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció operatív működése, amelyet az idei MENTA konferencián Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter indított útjára.

Elkezdődött az MI koalíció operatív működése

Elkezdődött az MI koalíció operatív működése

Miniszteri és kormányzati szinten két fő célkitűzés mentén szerveződött az elképzelés, amely szerint itt lehetőség van megfogalmazni az állam felé azon intézkedéseket (pl. szabályozás, forrás, oktatás), amelyeknél állami feladatra és beavatkozásra van szükség. Az MI Koalíció másik célja, hogy minél több szinergiát teremtsen a piaci szereplők között, és a magyar startupok és kkv-k nagy arányban vegyenek részt MI fejlesztésekben, akár nagyvállalati, egyetemi vagy nemzetközi partnerségben.

Az MI Koalíció elnöki teendőit Jakab Roland látja el, az elnökség 8 főből áll, többek között Laufer Tamás (IVSZ), Dr. Charaf Hassan (BME), Kishonti László (AImotive), Szigeti Ádám (ITM) részvételével. Az MI Koalíció elnöksége a kormányzat, a piaci szereplők és a tudományos szféra képviselőiből álló döntéshozó testület, amely évente legalább 3 alkalommal ülésezik.

MI koalíció tervezett ütemezése

MI koalíció működésének tervezett ütemezése

 

A szakmai munka az alábbi munkacsoportokban szerveződik, a delegált tagok tesznek javaslatot a munkacsoporti vezetők személyét illetően a közeljövőben.

MI koalíció tervezett munkacsoporti felosztása

MI koalíció tervezett munkacsoporti felosztása

 

Az MI Koalíció a következő időszakban is várja a téma iránt érdeklődő szereplők jelentkezését, az IVSZ és tagvállalatai aktív részesei a formálódó kezdeményezés piacosításában és a különböző érintetti kör szingergiájának biztosításában.

Amennyiben kérdésed van a koalícióval kapcsolatban, fordulj Fehér Sándorhoz a feher.sandor[@]ivsz.hu e-mail címen.