A hazai agrárágazatban jelenleg kihasználatlanok a digitális fejlesztésekből származó gazdasági előnyök, ezért a Digitális Jólét Program 2.0 (DJP) keretében a magyar agrárágazat digitális fejlesztése érdekében elkészült Magyarország Digitális Agrár Stratégiája (DAS). Az interjú az Agrárium szaklap 2017. októberi számában jelent meg.

A nagy kihívás: Digitális Agrár Stratégia

A stratégiáról Varga Péterrel, az IVSZ Agrárinformatika Munkacsoport újraválasztott munkacsoport-vezetőjével beszélgettünk.

 – Varga úr, Önt újraválasztották a munkacsoport élére. Miért vállalta el a „második ciklust”?

– Egyértelműen azért, mert két éve elkezdtünk egy munkát, és szeretném, ha a befejezésnél is ott lehetnék. A munkát azzal a céllal kezdtük meg, hogy összefoglaljuk azokat a stratégiai irányokat, amelyek az agrárágazatban a digitalizáció szerepét, súlyát határozták meg. Megvizsgáltuk azt is, hogy valóban stratégiai kérdés-e, hogy egy ágazatban a digitalizáció megjelenjen. Nos, ebből állt össze a Digitális Agrár Stratégia.

– Gondolom, izgalmas, nagy kihívást jelentő munka folyt az elmúlt két évben…

– Valóban izgalmas munka volt, hiszen olyan stratégiát kellett megalkotni, amilyen korábban nem volt. Ezért azzal kezdtük a munkánkat, hogy feltérképeztük a versenytárs országok ez irányú tevékenységét, és azt, hogy milyen helyzetben van, hol tart a digitális forradalom a világ fejlett részében.

Varga Péter, az IVSZ Agrárinformatika munkacsoport vezetője

– Hol tart a világ?

– Bizony jómagam is meglepődtem, hogy például az Egyesült Államokban, mint az egyik legfőbb versenytársunknál, mennyire komoly tényezővé vált a digitalizáció. Ez nemcsak kényelmi eszköz, ami abban segít, hogy jobb döntéseket hozzunk, hogy jobban tároljuk az adatokat és adatokat gyűjtsünk, hanem versenytényezővé vált az elmúlt évtizedben. S azokban az országokban, ahol ezt használják, láthatóan megjelennek a digitális eszközök használatának az eredményei az ottani agrárágazat teljesítményében.

– Kijelenthetjük-e azt, hogy a digitalizáció megkerülhetetlenné vált idehaza is az alkalmazás terén?

– Egyértelműen, hiszen az a tapasztalatunk, hogy az elmúlt évek alatt a hazai termelésbe is beszivárgott a digitalizáció. Mára elért egy olyan szintet, amikor – ahogy Ön is fogalmazott – megkerülhetetlenné vált a vele való foglalkozás. Öt évvel ezelőtt még nem tartottunk ott, ahol ma, hiszen az is elért olyan eredményeket, aki nem foglalkozott a digitalizációval, mint aki már használta a digitális eszközöket. Napjainkra a termelés szintjén van a legjelentősebb előrelépés, már csak azért is, mert ez látható. Ma már nem kényelmi szempontból fontos, hogy a traktor tartani tudja a 2–2,5 centiméteres irányt, s a növényvédelem, a műtrágya kijuttatása valóban az adott terület szükségletei alapján történik, hanem az adatgyűjtés szempontjából is. Az automatizáció mellett a robotizáció is megjelent, még akkor is, ha ember ül a gépen, de maga a művelet már robotizált, vagyis hosszú folyamatokat kapcsolnak össze, amit a gép magától megold. Nos, ez a szint már mindegyik ágazatban megjelent, ezt leginkább a szántóföldi növénytermesztésnél tapasztalhatjuk, de az állattenyésztésben is megvalósult a digitális technológiának köszönhetően az egyedi állattartás. A digitalizáció sok elemét korábban is használtuk, sőt, a rendszerváltás előtt is voltak digitális eszközök a szarvasmarha-termelésben, de ma már a sertés-, a baromfiágazatokban is terjed a használatuk.

– Úgy hirdették meg a Digitális Agrár Stratégiát, hogy négy év alatt 300 milliárd forinttal nő az ágazat kibocsátása, ami 10 százalékos eredménynövekedést jelez. Honnan van ez az adat?

– Erre az adatra felkapja a fejét az ember, de a mondat úgy folytatódik, hogy ha azok a fejlesztések, javaslatok megvalósulnak négy év alatt, amelyeket a DAS tartalmaz, akkor tartható a 300 milliárd forint plusz. Egyébként külföldi adatok alapján határoztuk meg ezt a növekedést. Uniós elemzések szerint a munkagépek „okosításával” mintegy 2 euró/hektár megtakarítás érhető el. Ha már a teljes gépsor intelligens, és az adott parcellában négyzetméter pontosan adatbázisba gyűjtjük a kijuttatott vetőmag, műtrágya, növényvédő szer mennyiségét, valamint a betakarítás adatait, a harmadik évtől a megtakarítás a 40–50 euró/hektárt is elérheti. Ha pedig az üzem szintjén gyűjtjük az adatokat és hozzájutunk az időjárás, növényvédelem adataihoz, információihoz, a megtakarítás elérheti a 80 euró/hektár szintet. De azóta az AKI elvégzett egy szántóföldi kutatást a tesztüzemeinél, és ez a 10 százalék növekedés reálisnak tűnik.

– Szóljunk konkrétan is arról, hogy mit tartalmaz a DAS!

– Valójában két látványos, markáns feladatot határoztunk meg. Az egyiket kompetenciafejlesztésnek hívjuk, amelyen belül az ismeretterjesztés eszközrendszerét tartjuk a legfontosabbnak. Le is írjuk, hogyan lehet a másfélszázezer embert – akik ma, a magyar agrárágazatban döntési helyzetben vannak – olyan informáltsági, majd ismereti szintre hozni, hogy a helyén számoljanak ezzel a technológiával. Ekkor már felismerik a technológia nagyszerűségét, s nemcsak a kényelmi, hanem az igazi, pénztermelő funkciókat is telepítik. Egyébként ez a legnagyobb feladat. Történelmi tapasztalat, hogy minden technológiai váltás előtt szükség volt egy olyan központi kampányra, akaratra, amely az oktatás fontosságát helyezi középpontba. Evolúciós úton ugyanis ritkán történik meg országosan a tudásszint növelése. Ennek több fokozata van, az ismeretterjesztéssel indul, a felnőttképzés, a szakoktatás, a felsőfokú oktatás a következő lépcső, illetve az a lehetőség is fennáll, hogy a mezőgazdasághoz kapcsolódó területeken is megismerik ezeket az új technológiákat. A másik markáns feladat a közszféra beemelése a versenyszférába, ugyanis azt látjuk, hogy a közszféra már a versenyszféra része. Az egyik fontos eleme ennek az, hogy az a rengeteg adat, amit a közigazgatás begyűjt, azok – miután piaci értékei is vannak – visszakerüljenek a versenyszférába. A közigazgatás bizonyos szolgáltatásokat is nyújt a gazdálkodóknak, például meteorológiai előrejelzéseket adnak, de a talajjal, a növényvédelemmel, az állat-egészségüggyel kapcsolatos információkat is az állami szférától kaphatjuk meg. Az a jövő útja, hogy ezeket a szolgáltatásokat a digitális technológiákhoz kell igazítani ahhoz, hogy a precíziós eszközök lehetőségeit még jobban ki tudják használni. A stratégia természetesen részletesen kitér további fontos feladatokra is, mint például az adatfelhasználás szabályozása. Egy adatsor piaci érték, ezért nem mindegy hogy ki kapja, és hogyan használja fel az adatokat, ugyanis ez kockázati tényezőket is rejt magában. Hasonló szabályozási kérdés a drón használata, mivel a mezőgazdaságban sokkal egyszerűbben kellene a drónt felhasználni. A kompetencia területéhez tartozik a szaktanácsadás, s az a cél, hogy a digitális tudás kötelezően megjelenjen a szaktanácsadásban is. Szerintem ezek a stratégia főbb pontjai.

– Szerepel-e a stratégiában az informatikai eszközök beszerzésének támogatása?

– Sokan azt várták tőlünk, hogy ezt konkrét összeggel beépítjük a stratégiába. Szerintünk is szükség van az eszközbeszerzés támogatására, de azt kell megvizsgálni, hogy milyen támogatási technológiával kellene beavatkozni a piaci mozgásokba. Ha a termelő megérti a rendszer hasznosságát, és valóban profitot lát benne, akkor felgyorsul a digitalizáció terjedése.

– De miért nem gyorsul fel hamarabb a stratégia megvalósítása? Mi gátolja a terjedését?

– Az egyik gát az emberi tényező. A hazai mezőgazdaságban az informatikai megoldások terjedésének legfőbb gátja a humánerőforrás felkészületlensége, készségei és attitűdje. A mezőgazdasági üzemek számát figyelembe véve kb. 3000, az informatikát és a mezőgazdasági folyamatokat egyaránt ismerő, az alkalmazásokat tervező, üzemeltető, a felhasználókat oktató és tanácsadást nyújtó szakember hiányzik ma az ágazatból. Akik leginkább a közepes, kis- és mikrogazdaságok számára adhatnak segítséget, a nagy gazdaságok előrébb tartanak a folyamatban. További gátat jelent a támogatáspolitika, amely az agrárinformatikai innovációt, a meglévő termékek elterjesztését, valamint a szükséges képzést és tanácsadást nem tekinti prioritásnak. De látszik az a kormányzati törekvés, hogy keresik azokat a megoldásokat, hogyan tudnák támogatni a termelők szükséges fejlesztését, szemléletváltását, illetve az alkalmazások, szolgáltatások fejlesztését és elterjedését. Nem optimális továbbá a szabályozási környezet, amely nem veszi figyelembe az új technológiák megjelenését, azok gazdasági hatását, így jelentősen nehezíti például a nemzeti adatvagyonhoz üzleti céllal való hozzáférést, valamint a drónok termelési célú alkalmazását.

– Ön nyilatkozta a közelmúltban, hogy a jövőben, alapjaiban fog megváltozni, hogyan végzünk mezőgazdasági tevékenységet: a tradíciók helyét átveszik az adatok és a különböző rendszerekkel feldolgozott, objektív mérőszámok. Valódi hatékonyságnövelés az adatgyűjtés, adatfeldolgozás, döntéstámogatás és a döntésekre épülő beavatkozás által integráltan érhető el. De mi lesz a vidék népességmegtartó erejével, a foglalkoztatás növelésével?

– Ezeken a területeken valódi ellentmondás van, de ha nem indulunk el a digitális gazdálkodás irányába, a vidéknek fog csökkeni a jövedelme. Ha az embereket jelenlegi munkakörükben akarjuk foglalkoztatni, a technológiai fejlődés gátjai lesznek, így középtávon saját jövedelmük ellen fognak dolgozni. Az embereknek segítséget kell adni ahhoz, hogy változzanak, a digitalizáció által teremtett új világban ki-ki elfoglalja a maga pozícióját. A technológia működtetéséhez ugyanis kellenek emberek, csak nem ott és nem akkor, mint eddig. A Digitális Agrár Stratégia 2.0 változatába már bekerül a digitális vidék kérdése, amely pontosan azt próbálja meg kezelni, hogy a vidék gazdaságát, társadalmát felülről kell szemlélni, és egyben kell látni az átalakulási folyamatokat. S itt megint csak kulcsszerepe van a képzésnek, az oktatásnak, az átképzésnek, kérdés, hogy milyen irányt szabjunk. A digitális világ folyamatosan változik, s arra kell felkészíteni az embereket, hogy ezeket a változásokat kezelni tudják, és lépést tartsanak a fejlődéssel.

– Még sok kérdésem lenne, de a terjedelem gátat szab a felvetéseknek. Mit hangsúlyozna végül a beszélgetésünk végén?

– Azt, hogy a DAS-t az ipar 4.0 stratégiával kell összhangba hozni. Az ipar 4.0 lényegében azt tartalmazza, hogy a fogyasztói igények hogyan alakítják, irányítják a termelést. Azt kell látni, hogy az agrárágazat is efelé megy, hiszen a termékpályás integrációkhoz a fogyasztói igények már eljutnak a kereskedelmen keresztül. A kereskedelem és a termelők között még nincs olyan szoros kapcsolat, mint a kereskedő és a fogyasztó között, de a következő időkben komoly előrelépés lesz a fogyasztó és a termelő közötti szorosabb kapcsolat kialakítása. Az tud hosszú távon a piacon megmaradni, aki tudja, hogy a fogyasztó melyik terméket veszi le a polcról, mert azt a terméket kell a leghatékonyabban előállítania. Profit nélkül ugyanis nincs fejlődés, jövő.

Hajtun György
Agrárium szaklap, 2017 október