Scratch Meccs: programozó verseny lányoknak

2016.09.27

A Skool szervezésében, az ELTE IK T@T labor szakmai irányításával, valamint a Facebook, és az EIT (European Institute of Innovation and Technology) támogatásával elindult a Scratch Meccs, lányoknak szóló programozó verseny második évada. A vállalkozó szellemű lányok pályázatát október 30-­ig 2017. március 3-ig várják a szervezők.

Scratch-meccs

A versenyre olyan 12­-16 év közötti 3 fős lánycsapatok jelentkezését várják, akik szívesen kipróbálnák kreativitásukat és megmérettetnék magukat egy egyedülálló versenyen. A csapatoknak Scratch alkalmazásban kell elkészíteniük pályamunkájukat, mely lehet bármilyen zenei és grafikai elemekkel színesített animáció, vagy saját fejlesztésű játék. Az első helyezett csapat jutalma egy varsói utazás, mely keretében a nyertesek egy napot tölthetnek el a Facebook varsói irodájában, ahol megismerhetik az ottani fejlesztőket, betekintést nyerhetnek egy programozó csapat mindennapjaiba és megnézhetik, hogy néz ki a világ egyik legmenőbb munkahelyeként számon tartott cég irodája. A fődíjon túl további értékes és izgalmas díjak is kiosztásra kerülnek.

A regisztrációra és a pályamunka feltöltésére a verseny regisztrációs felületén van lehetőség, október 30-­ig 2017. március 3-ig. A zsűrizésre november folyamán kerül sor. A neves szakmai zsűri által kiválasztott 10 legjobb csapat pedig a december 17-­ei április 1-jei döntőben előben mutatja be projektjét, és mérheti össze tudását az első helyért.

Fődíj: látogatás a Facebook varsói fejlesztő irodájába

A nevezés ingyenes. Itt a lehetőség, alkoss, játssz és láss világot!

Hivatkozások: