2012.05.10.
Mai napon tartotta meg éves közgyűlését az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), ahol Laufer Tamás elnök ismertette a tavalyi év eredményeit és az idei stratégiai célokat. A jövő útja elkerülhetetlenül az innováció, s bár egy áprilisban publikált kutatás szerint 2010-ben az infokommunikációs szektorban már közel ugyanannyi, kutató-fejlesztő dolgozott, mint a gyógyszeriparban, az egy kutatóra jutó K+F ráfordítás még mindig töredéke a gyógyszeripar átlagának. Az is látható, hogy a vállalati K+F-et még mindig a külföldi nagy cégek dominálják, a KKV szektornak egyelőre igen kis hányada helyezi előtérbe. A közgyűlésen az IVSZ tagsága új Etikai és Fegyelmi Bizottsági, Ellenőrző és Számvizsgáló Bizottsági tagokat, valamint KKV tagozatvezetőt választott.