Szabályozzák a biztonsági kockázatot jelentő közbeszerzéseket

2011.08.30.
Csak biztonsági minősítésen átesett fő- és alvállalkozók indulhatnak azokon beszerzéseken, amelyek minősített adatotokat tartalmaznak, az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintik, illetve különleges biztonsági intézkedést igényelnek - egyebek mellett ezeket tartalmazza az a kormányrendelet tervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.

A jövő év első napján hatályba lépő új közbeszerzési törvény rögzíti, hogy a nemzetbiztonság érdekeit érintő közbeszerzésekre külön szabályok vonatkoznak majd. A mindenkori nemzeti értékhatárt elérő ilyen beszerzéseknél automatikusak a különös szabályok, míg az uniós értékhatárokat elérő beszerzéseknél a kivételes szabályok alkalmazását az Országgyűlés illetékes bizottsága mondja ki.

Az ilyen beszerzéseken induló ajánlattevőkről és alvállalkozókról a Nemzeti Biztonsági Felügyelet (NBF) jegyzéket vezet. A jegyzékre úgy lehet felkerülni, hogy a cég kitölt egy adatlapot - amely nemcsak róla, hanem az alkalmazottakról is kér adatokat - majd ezt követi a minősítési eljárás. A különböző biztonsági hivatalok a céget és a személyeket is ellenőrzik, minderre 50 nap áll rendelkezésükre, de ez a határidő egyszer 30 nappal meghosszabbítható. A verseny úgy érvényesül, hogy az ilyen közbeszerzéseken a jegyzékben szereplő cégek indulhatnak, illetve azok kérhetők fel ajánlattételre. Maguk az eljárások nagyban hasonlítanak a normál közbeszerzésekhez.

Ha jogvita keletkezik az ajánlatkérő és az az ajánlattevő között, akkor annak eldöntésére nem a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, hanem egyből a bírósághoz lehet fordulni. Csak olyan bíró járhat el az ügyben, aki maga is átesett a legmagasabb szintű nemzetbiztonsági ellenőrzésen. Az ilyen tárgyalás mindig zárt. A javaslat megjegyzi, hogy elképzelhető egy másik jogorvoslat is, amikor egy speciális, új független szervezet járna el az ilyen jogvitákban.

Forrás: magyarorszag.hu

A menüpont megtekintéséhez kérem jelentkezzen be A bejelentkezés csak regisztrált felhasználónak lehetséges
Felhasználó név
   
Jelszó
   
Jelszó megerősítés
   
Teljes név
 
E-mail cím
   
Munkahely
Beosztás
 
Telefon
 
A regisztráció sikeresen megtörtént! A regisztrációs emailben szereplő linkkel aktiválhatja felhasználóját!
A regisztráció sikertelen!
A felhasználó aktiválása sikeres! Kérjük, jelentkezzen be!
A felhasználó aktiválása sikertelen!
A profil módosítás sikertelen!
A profil módosítás sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
A jelszó módosítás sikertelen!!
A jelszó módosítás sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Az esemény elküldése sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Az esemény elküldése sikertelen!
A hír elküldése sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
A hír elküldése sikertelen!
Elfelejtett jelszó email elküldve! Az emailben szereplő linkkel módosíthatja jelszavát.
Nem szerepel ilyen felhasználónév, jelszó páros a rendszerben!
A jelszó módosítás sikeres! Kérjük, jelentkezzen be.
A jelszó módosítás sikertelen!
Az ajánlat elküldése sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Az ajánlat elküldése sikertelen!
Hírlevélre feliratkozás sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Hírlevélre feliratkozás sikertelen!
Jelentkezés a munkacsoportba sikeres! Jelentkezése jóváhagyásra vár.
Jelentkezés a munkacsoportba sikertelen!
Téma létrehozása sikertelen!
Komment hozzáadása sikertelen!
Feliratkozás az eseményre sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Feliratkozás az eseményre sikertelen!
Leiratkozás az eseményről sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Leiratkozás az eseményről sikertelen!
A művelet sikertelen!
KoszonjukSzavazatat!
A belépési nyilatkozat kitöltése sikeres! Munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot a további teendőkkel kapcsolatban.
A belépési nyilatkozat kitöltése sikertelen! Kérjük vegye fel a kapcsolatot irodánkkal!
Köszönjük jelentkezését! Bezárhatja ezt az ablakot.