Sikerek, eredmények

2010.12.08.
Szövetségünk az informatikai, távközlési és elektronikai cégek iparági szervezeteként meghatározta azokat a prioritásokat, amelyek a jelenlegi gazdasági körülmények között a képviselt iparágakat új növekedési pályára állíthatják és egyben segítik a hazai gazdaságot, illetve az államigazgatás hatékony működését. 2011 februárjában pedig közzétesszük az IVSZ 3 éves stratégiáját.
2010.12.01.
Az IVSZ a jövő év elején szeretne útjára bocsátani egy digitális katalógust, mely az IVSZ tagok számára dedikáltan igénybe vehető kedvezményes szolgáltatások, illetve termékek rövid leírását tartalmazza.
2010.11.29.
November 26-án tartotta alakuló ülését az IVSZ új munkacsoportja, melynek vezetőjéül Szeles Zoltánt (Capsys) választották a tagok.
2010.11.03.
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) – mint a hazai információs társadalom építésében meghatározó szerepet vállaló szolgáltatók legnagyobb szakmai szervezete – a távközlési válságadó után mielőbbi párbeszédet sürget az iparág fejlődését érintő szakpolitikai tervekről.
2010.11.03.
A Magyar Könyvvizsgálói Kamara megkereste az IVSZ-en belül vállalatirányítási és könyvelői szoftver készítő informatikai vállalkozásokat, hogy az általuk rendszeresített, a könyvvizsgálati munkát jelentős mértékben modernizáló és egyben könnyítő szoftverhez megfelelő outputra készítsék fel a termékeiket.
2010.10.21.
Informatika a Társadalomért címmel rendezik meg 2010. november 11-12-én Balatonfüreden azt a konferenciát, amely a közigazgatásban dolgozó informatikai döntéshozókat, az IKT szektor vállalkozásait és az információs társadalom építésén dolgozó civilszervezeteket hívja eszmecserére. A konferencia lehetőséget ad arra, hogy a közigazgatás megújulásán dolgozó szakemberek megismerhessék egymás elképzeléseit, és így valóban eredményes informatikai fejlesztéseket valósítsanak meg a szektorban. Az esemény fő szervezői az Informatika a Társadalomért Egyesület és az Informatikai Vállalkozások Szövetsége. A konferencia főelőadója Dr. Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter.
2010.10.11.
Projektindító beszélgetést tartott szeptember 29-én az InTraMed-C2C projekt. A Közép-Európa Program támogatását elnyert projekt alapvető célkitűzése, hogy módszertant és eszközrendszert dolgozzon ki az innovációtranszferre egyfelől a klinikák és kórházak, másfelől a kis- és középvállalatok között.
2010.09.17.
Ma zárult az Informatikai Vállalkozások Szövetségének menedzsertalálkozója, a MENTA. A két napos konferencián az informatikai, távközlési és elektronikai vállalkozások vezetői, valamint a kormányzat képviselői elemezték annak lehetőségeit, hogyan járulhat hozzá Magyarország sikeréhez az IKT szektor.
2010.09.16.
A tagozat az idei évi MENTA konferencián tartott ülésén egyhangúlag megszavazta Bozsó Juliannát tagozatvezetőnek.
2010.09.14.
Az IVSZ elektronikai tagozatának tanulmánya a kitörési lehetőségeket összegzi: a magyar gazdaság teljesítménye mennyiségben és minőségben is látványosan javulhat, ha megszületik a gazdaságban ma is meghatározó elektronikai ipar számára fontos néhány intézkedés.
A menüpont megtekintéséhez kérem jelentkezzen be A bejelentkezés csak regisztrált felhasználónak lehetséges
Felhasználó név
   
Jelszó
   
Jelszó megerősítés
   
Teljes név
 
E-mail cím
   
Munkahely
Beosztás
 
Telefon
 
A regisztráció sikeresen megtörtént! A regisztrációs emailben szereplő linkkel aktiválhatja felhasználóját!
A regisztráció sikertelen!
A felhasználó aktiválása sikeres! Kérjük, jelentkezzen be!
A felhasználó aktiválása sikertelen!
A profil módosítás sikertelen!
A profil módosítás sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
A jelszó módosítás sikertelen!!
A jelszó módosítás sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Az esemény elküldése sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Az esemény elküldése sikertelen!
A hír elküldése sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
A hír elküldése sikertelen!
Elfelejtett jelszó email elküldve! Az emailben szereplő linkkel módosíthatja jelszavát.
Nem szerepel ilyen felhasználónév, jelszó páros a rendszerben!
A jelszó módosítás sikeres! Kérjük, jelentkezzen be.
A jelszó módosítás sikertelen!
Az ajánlat elküldése sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Az ajánlat elküldése sikertelen!
Hírlevélre feliratkozás sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Hírlevélre feliratkozás sikertelen!
Jelentkezés a munkacsoportba sikeres! Jelentkezése jóváhagyásra vár.
Jelentkezés a munkacsoportba sikertelen!
Téma létrehozása sikertelen!
Komment hozzáadása sikertelen!
Feliratkozás az eseményre sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Feliratkozás az eseményre sikertelen!
Leiratkozás az eseményről sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Leiratkozás az eseményről sikertelen!
A művelet sikertelen!
KoszonjukSzavazatat!
A belépési nyilatkozat kitöltése sikeres! Munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot a további teendőkkel kapcsolatban.
A belépési nyilatkozat kitöltése sikertelen! Kérjük vegye fel a kapcsolatot irodánkkal!
Köszönjük jelentkezését! Bezárhatja ezt az ablakot.