Az Év Internetes Kereskedője Díj

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és az Inter-Európa Bank mint alapítók, valamint a Kirowski mint támogató 2005-ben közösen hívta életre az Év Internetes Kereskedője Díjat, amit minden évben az az internetes kereskedő vállalkozás kap, amely a vásárlók internetes szavazása illetve a szakmai zsűri döntése alapján legtöbbet tette a hazai e-kereskedelem területén, és a zsűri véleménye alapján a legjobbnak bizonyul. A díjat azzal a közös szándékkal hozták létre, az egyre nagyobb üzleti jelentősséggel bíró e-kereskedelemben a legjobban teljesítő cégek méltó elismerést kapjanak munkájuk után. 2007-től kezdve a szervezési feladatokban részt vesz a Budapesti Corvinus Egyetem E-Business Kutatóközpontja is.

A díj kiosztása egy internetes közönségszavazás, majd egy ezt követő üzleti, pénzügyi és marketing kritériumok alapján lebonyolított szakmai zsűrizés alapján történik.

Az idei, időrendben harmadik versenyen, internetes közönségszavazás a www.evker.hu internetes oldalon folyik 2007. szeptember 17. és október 21. éjfél között, melyet a korábban használt www.azevinterneteskereskedoje.hu domain név alól is el lehet érni. A szavazásra a díj médiatámogatói által biztosított internetes hirdetési felületeken hívják fel a szervezők a közönség figyelmét.

A közönségszavazás alatt nevezhető és értékelhető minden olyan termékeit, szolgáltatásait az interneten keresztül (is) értékesítő vállalkozás, amely Magyarországon cégbejegyzéssel bír, magyar nyelvű honlappal rendelkezik, függetlenül annak típusától (webáruház, marketplace, vagy a termék/szolgáltatás értékesítését lehetővé tevő egyéb honlap), azaz a honlapon értékesítést végez és a megrendelés a honlap felületén történik (nem a vásárló írja a megrendelő e-mailt).

A szavazás után kialakult sorrend alapján a szakmai zsűri a legtöbb szavazatot kapott 30 vállalkozás közül - több körös elbírálás után - először kijelöli az általa legjobbnak minősített 10 e-kereskedőt, majd közöttük azt az egyet, aki megkapja az Év Internetes Kereskedője Díjat. A zsűri a döntéshez többek között értékeli a vállalkozások üzleti modelljeit, az elért üzleti eredményeket, a felhasználó-barátságot, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetők minőségét, az ismertséget, és számtalan egyéb szempontot. A fődíj mellett a szakmai zsűri kiválasztja az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjét is.

A díj ünnepélyes átadására november 8-án kerül sor. Az év internetes kereskedője jogot szerez arra, hogy egy évig használhassa a díj megjelölését, valamint az alapítók és a támogatók által felajánlott számos kedvezményt is igénybe veheti.

A menüpont megtekintéséhez kérem jelentkezzen be A bejelentkezés csak regisztrált felhasználónak lehetséges
Felhasználó név
   
Jelszó
   
Jelszó megerősítés
   
Teljes név
 
E-mail cím
   
Munkahely
Beosztás
 
Telefon
 
A regisztráció sikeresen megtörtént! A regisztrációs emailben szereplő linkkel aktiválhatja felhasználóját!
A regisztráció sikertelen!
A felhasználó aktiválása sikeres! Kérjük, jelentkezzen be!
A felhasználó aktiválása sikertelen!
A profil módosítás sikertelen!
A profil módosítás sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
A jelszó módosítás sikertelen!!
A jelszó módosítás sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Az esemény elküldése sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Az esemény elküldése sikertelen!
A hír elküldése sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
A hír elküldése sikertelen!
Elfelejtett jelszó email elküldve! Az emailben szereplő linkkel módosíthatja jelszavát.
Nem szerepel ilyen felhasználónév, jelszó páros a rendszerben!
A jelszó módosítás sikeres! Kérjük, jelentkezzen be.
A jelszó módosítás sikertelen!
Az ajánlat elküldése sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Az ajánlat elküldése sikertelen!
Hírlevélre feliratkozás sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Hírlevélre feliratkozás sikertelen!
Jelentkezés a munkacsoportba sikeres! Jelentkezése jóváhagyásra vár.
Jelentkezés a munkacsoportba sikertelen!
Téma létrehozása sikertelen!
Komment hozzáadása sikertelen!
Feliratkozás az eseményre sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Feliratkozás az eseményre sikertelen!
Leiratkozás az eseményről sikeres! Bezárhatja ezt az ablakot.
Leiratkozás az eseményről sikertelen!
A művelet sikertelen!
KoszonjukSzavazatat!
A belépési nyilatkozat kitöltése sikeres! Munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot a további teendőkkel kapcsolatban.
A belépési nyilatkozat kitöltése sikertelen! Kérjük vegye fel a kapcsolatot irodánkkal!
Köszönjük jelentkezését! Bezárhatja ezt az ablakot.