Vállvetve Apával a munkahelyen is

2019.06.06

Az IVSZ csatlakozik hozzá és bátorítja a Férfiak klubja kezdeményezését, ami arra irányul, hogy a gyerekek megismerhessék az édesapjuk életének azon részét, ami addig ismeretlen volt előttük.

Vállvetve apával 2019

Aki vitte már be a gyerekét a munkahelyére, megerősítheti, hogy az együtt töltött idő mind neki, mind a gyerekeinek örök élmény marad. Az édesapáktól kapott visszajelzések bizonyítják, hogy nagyon hálásak a munkáltatójuknak, hogy ezt lehetővé tette számukra. A gyerekek jelenléte összehozza a kollégákat, beszédtémát jelentenek, megszólíthatóvá válnak egymás számára olyanok is, akik eddig talán soha nem beszéltek.

Szép hagyománnyá érik, hogy Apák napját, azaz június harmadik vasárnapját követő hétfőn az édesapák beviszik magukkal a munkahelyükre a gyereküket. Ez azért nagyon fontos, mert az édesapák életük egy jelentős részét egy olyan helyen – a munkahelyükön – töltik, amiről a gyerekeik nagyon keveset, vagy egyenesen semmit sem tudnak, ez pedig nem csak kíváncsiságot, de félelmet is ébreszthet. A modern életvitelben egyre szűkülnek azok a lehetőségek, ahol apa és gyerekei együttműködhetnek, azaz a közös cselekvés során ismerhetik meg egymást, épül ki közöttük életre szóló kapcsolat.

A Vállvetve Apával kezdeményezés arra kínál jó alkalmat:

  • hogy a gyerekek megismerhessék édesapjuk életének azt a részét, ami el van zárva előlük
  • hogy a munkahelyekben ne ellenséget lássanak, hanem jó szándékú partnert, akinek hálával tartozunk
  • hogy megfigyelhessék az édesapjukat kompetensen döntést hozni, problémát kezelni, ügyet intézni

A digitalizálódó világ gazdaságának létfontosságú elemét jelenti a digitálisan képzett munkaerő, ezért is fontos, hogy a gyerekek olyan körülmények között tapasztalhassák meg ennek működését, ami később őket is ösztönzi ezen tudás megszerzésére. Az IVSZ minden munkáltatót arra bíztat (és maga a szervezet is részt vesz a kezdeményezésben), hogy tegye lehetővé a gyermekek számára, hogy lássák, édesapjuk milyen készségeket, digitális tudást használ munkája során. Ez most nem Gyereknap, ez az Apák napja, a középpontban az apa-gyerek kapcsolódás áll. A cél az, hogy amennyire csak lehet, minden édesapa avassa be a gyerekét abba a munkába, amit végez.

Az IVSZ buzdítja partnereit, tagságát, hogy 2019. június 17-én, hétfőn a szervezetüknél dolgozó édesapák bevihessék munkahelyükre a gyereküket!