"A digitális transzformáció mindenképp megtörténik, de az IVSZ-nek feladata az, hogy meg tudja magyarázni ezt a folyamatot minden szinten a környezetének" - mondta Beskid Vilmos, az Ericsson kutatás-fejlesztési igazgatója, illetve egyben az IoT munkacsoport újonnan megválasztott vezetője.

Újjáalakult az IVSZ IoT munkacsoport

Az Internet of Things trend megértése és kihasználása sok ágazat számára elképzelhetetlen lépéselőnyt jelenthetne, de ehhez első lépésként fontos definiálni a fogalmakat, fókuszpontokat és néhány olyan kézzelfogható akciót, amit a résztvevő vállalatok képviselői közösen véghez tudnak vinni. Az akadályok elgördítése is az iparági szövetség felelőssége lehet, a szabályozás változásához a kormányzat felé szakmai kommunikációra, támogatásra van szükség. Emellett a fiatal, többségében külpiacra dolgozó startup vállalkozások támogatásáról sem szabad elfeledkezni, egészen más problémák jelennek meg ott, mint az IoT-val kapcsolatban jól ismert multivállalatok szintjén. A közös gondolkodás azonban mindenki számára hasznos, ebben egyetértettek a megjelentek.

Az elmúlt két évben az IVSZ kiemelt témái közé került be az Internet of Things, ennek egyik fontos mérföldköve volt az Internet of Things koordinált fejlesztése és alkalmazásának elterjesztése Magyarországon c. tanulmány, illetve az IoT-val foglalkozó cégek körében végzett felmérésből készülő cégkataszter. A megújuló munkacsoport ezekre az elkészült anyagokra támaszkodva vág neki egy platform stratégia összeállításába: cél, hogy a vállalatok mérettől és szereptől függetlenül hatékonyan tudjanak beszélni erről a területről. Egészen más motiváció vezérelhet egy startupot, egy beszállítóként működő kkv-t vagy egy multivállalatot.

Újjáalakult az IVSZ IoT munkacsoportja

Kiemelt cél az IoT esettanulmányok társadalmasítása, széles körű kommunikációja - azzal a kitétellel, hogy a szűk szakmai körökön kívül az IoT nem releváns, a végfelhasználót, sőt, az előnyöket kihasználó vállalkozót sem érdekli a nyers technológia, az összefüggéseket, eredményeket, előnyöket kell képesnek lenni érthetően bemutatni. Rendkívül fontos az edukáció és ma már ott tartunk, hogy első sorban ezt nem a szakmai körökben, hanem a felhasználói piacon kell megtenni.

Az újjáalakuló ülésen a jelen lévő résztvevők többséggel Beskid Vilmost választották meg munkacsoportvezetőnek és Bóday Tamást (Telekom) munkacsoportvezető-helyettesnek.

Az ülésen részt vettek még:

  • Balogh Gyula, PDA Rendszerház Kft.
  • Csímár Kinga, IVSZ
  • Dancsi  Ferenc, AdasWorks Kft.
  • Dercze Gábor MOHAnet Mobilsystems Zrt.
  • Dojcsák Dániel, IVSZ
  • Gazdag Ferenc, IFUA Horváth & Partners Kft.
  • Jánky Szabolcs, AdasWorks Kft.
  • Kalmár Béla, Microsoft Hungary
  • Kéry Ferenc, Magyar Kábelkommunikációs Szövetség
  • Ligety László, NETvisor Zrt.
  • Mácz Ákos, IVSZ
  • Seres Tamás István, T-Systems Magyarország Zrt.
  • Szmozsánszky István, Mozilla / DPC Consulting
  • Tóth István, RacioNet
  • Unyi Gábor, Comfort-Solution Kft.
  • Uzsóki Máté, Serpentarius Software Korlátolt Felelősségű Társaság
  • Váradi András, Commsignia
  • Varga Tamás, Régens Zrt.

A következő munkacsoport ülés helyszíne az Ericsson Magyarország irodája, addig is várjuk a résztvevőktől és érdeklődőktől azokat a témaköröket, amiket kiemelt fókusznak ajánlanak, illetve további ajánlásokat javaslatokat olyan személyekre, akik szakértelmükkel aktívan tudják segíteni a munkacsoport munkáját. 

Beskid Vilmos munkacsoportvezetői pályázata, illetve az újjáalakuló IoT munkacsoport munkaterve is letölthető honlapunkról.