Pioneers ’19 – startupok a császári palotában

2019.05.17

A Pioneers konferencia két napja kiváló példa arra, hogy miként működhet jól együtt az állam és startup gazdaság.

Pioneers 2019 beszámoló

Ausztria vezetése évekkel ezelőtt felismerte, hogy mennyire fontos a startup ökoszisztéma felkarolása, gondozása, aminek a Pioneers az egyik fényes következménye. Az egyébként befektetéskezeléssel, tanácsadással is foglalkozó csoport rendezvényes „lába” kilencedik éve áll egyre stabilabban, aminek az idei kiadását az IVSZ kollégái is meglátogathatták.

Klasszikus környezet, modern alapok

A fent említett jó viszony már abban is jelentkezik, hogy egy 500 éves épületegyüttesbe beengednek nagyjából 2500 befektetőt, startupot, újságírót és üzletembert. A két napra alapjaiban felforgatott épület folyosóin, termeiben estig tart a program: szakmai előadások, viták, panelbeszélgetések követik egymást. Az első nap reggelén a Grand Hall színpadán Csendes Olivér (a Pioneers CEO-ja), valamint Peter Hanke, Bécs digitalizációs ügyekért felelős tanácsosa üdvözölte a látogatókat. Az üzenet pedig egyértelmű volt: a látványos körítés ellenére ez nem egy újabb startup fesztivál (olyannyira, hogy a fesztivál szót el is hagyták a rendezvény hivatalos nevéből), hanem egy olyan esemény, ami valóban a kollaborációra épít.

Pioneers 2019 beszámoló

A Base Camp terem kifejezetten befektetőknek szánt programmal segítette a kapcsolatépítést

Ez az üzenet pedig a Pioneers minden pillanatában, percében érezhető volt. Ide valóban azok érkeznek, akik kíváncsiak is egymásra. A jellemzően európai startupok (ők ingyen vehetnek részt az eseményen), valamint a rájuk vadászó befektetők minden segítséget megkapnak ahhoz, hogy a lehetséges üzletek megköttessenek. Már a regisztrációs felület arra ösztönzi a jelentkezőt, hogy osszon meg magáról minél több információt, amit aztán a háttérrendszer arra használ, hogy összehozza a hasonló célú, érdeklődésű cégeket, szakembereket.

Pioneers 2019 beszámoló

Match and meet: a látványos csarnok (Grand Hall) számozott asztalokkal várta a megbeszélésre érkezőket

Ha valaki ezt valóban jól csinálja, akkor már megbeszélésekkel teli naptárral érkezhet meg Bécsbe. A szervezők az egyeztetett találkozókat rányomtatják a résztvevők badge-ére, illetve egy hatalmas, számozott asztalokkal ellátott termet biztosítanak ahhoz, hogy a felek a nagy forgatagban is össze tudják hozni a meetingeket. Itt nem kellemetlen bárkit meg- és leszólítani: a színkódolt nyakbaakasztók eleve segítik az ismerkedést, és ha három mondat után az derül ki, hogy nem egyeznek a szándékok, akkor mindenki megy tovább a dolgára.

Nem a műsor a fő attrakció

Ez messze nem jelenti azt, hogy ne lettek volna értékes előadások a világ legnagyobb cégeitől érkező szakemberek, tanácsadók tálalásában. A tartalomfelelősök minden olyan kurrens témát (MI, Blockchain, robotika, fenntarthatóság) érintettek, amik nélkül egy ilyen konferencia nem mehet le, mégis azt lehetett érzeni, hogy az igazán fontos és nemzetgazdasági szempontból lényeges történések a többi teremben, a startup pitchek alatt, a tárgyalóasztalok mellet zajlanak.

Pioneers 2019 beszámoló

Az Arena színpadán Margarete Schramböck, Ausztria gazdasági minisztere beszélt a hamarosan induló állami startup programról

A Pioneers az állami jelenlétet sem vitte túlzásba, mert valószínűleg nincs rá szükség. Az első nap egyik pódiumbeszélgetésében Margarete Schramböck, Ausztria gazdasági minisztere erősítette meg annak a 100 millió eurós startup alapnak a létrehozását, amelybe 50 millió magánbefektetőktől, 50 millió pedig bankoktól és alapítványoktól érkezik. A várhatóan ősszel elinduló program célja a sikeres befektetések mellett az is, hogy a startupok könnyített gazdasági, jogi környezetben működhessenek, és ez a szabályozási sandbox ne csak egy-egy bizonyos iparágra, hanem a gazdaság minden területére kiterjedjen.

A Pioneers tehát ez alatt a két nap alatt a startupokra összpontosít, amihez egy verseny is társul. Az egyik teremben 50 csapat (ötlet, projekt) mutatkozhatott be, akiket egyébként több mint 1200 jelentkező közül választottak ki. A rendezvény végén egy győztest nevez meg a szakmai zsűri, ami idén az izraeli Storyball lett. A szenzorokkal, hangszórókkal ellátott interaktív eszköz azt a célt szolgálja, hogy a gyerekek kijelző mentesen, de mégis aktívan játszhassanak. A győztes csapat egy ingyenes tanulmányúton vehet részt a Szilícium-völgyben, de a csomag része egy professzionális bemutatkozó videó, illetve egy 1 évre szóló tagság a bécsi, Talent Garden nevű coworking irodában.

Nyitókép: Aron Suveg/Pioneers