A Nemzeti Innovációs Hivatal a hazai KKV szektor összes szereplője számára elérhető online kurzussal támogatja a sikeres hazai részvételt az Európai Unió Horizont 2020 elnevezésű kutatási és innovációs keretprogramjában, a KKV-k által önállóan is pályázható KKV fejlesztési eszköz pályázatra fókuszálva. A KKV fejlesztési eszköz felhívásra kizárólag profitorientált kis-és középvállalkozások pályázhatnak olyan projektekkel, melyek európai szinten innovatívak és piacképesek.

Az online képzés keretében a hazai KKV-k megismerkedhetnek a Horizont 2020 program céljával, felépítésével, költségvetésével, KKV-kat célzó pályázati konstrukciókkal, a pályázatokra vonatkozó általános jogi és pénzügyi ismeretekkel, a KKV minősítés szabályaival, az elektronikus pályázói felület használatával, illetve konkrét tanácsokat is kapnak majd a pályázat elkészítéséhez. Az oktatási anyagban ellenőrző kérdések, feladatok is lesznek, így segítve a résztvevőket a tananyag teljes körű elsajátításában. A kurzus végén a résztvevő vállalkozások képesek lesznek saját ötletük bemutatására az EU által elvárt pályázati formában.

Az online képzés mindenki számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A 2015. március 18-i határidőre pályázat beadását tervező KKV-k esetében a regisztrációt kérjük január 15-ig megtenni, az alábbi linken elérhető honlapon: http://www.nih.gov.hu/h2020-oktatas

Az e-learning modul február elejétől érhető majd el el a www.nih.gov.hu/h2020-oktatas linken a regisztrált felhasználók számára.