Mit ad nekünk az adatközpont és a felhő?

2017.11.10

Erre a kérdésre kaphattak választ azok, akik ellátogattak az IVSZ DATARENA 2017 rendezvényére a Docler Irodaház színházeremébe.

DATARENA

A tavalyi nagysikerű SAAS-ok a felhőn után idén is megrendezte üzleti rendezvényét az IVSZ Adatközpont és Felhő munkacsoportja. A témát hatalmas érdeklődés övezte, hiszen egyre több cég ismeri fel az adatközpontokban és felhő technológiában rejlő lehetőségeket, melyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy immár 101 különböző cégből csatlakoztak a munkacsoporthoz.

Az első előadó, Kapui Ákos a Skyscanner által felvásárolt Distinction kezdeti időszakát elevenítette fel. Kis csapatként indultak, lelkesedésből kezdtek el alkalmazást fejleszteni, amelyre komoly piaci igény mutatkozott. A hardverkapacitás hamar szűk keresztmetszete lett volna a fejlődésüknek, és az optimális megoldást az adatközpont és felhő technológiák jelentették számukra, hiszen csak így tudták rugalmasan kiszolgálni felhasználói bázist. „A felhő óriási lehetőség a startupoknak.”  – foglalta össze gondolatait, ráadásul nekik még nincsenek meglévő rendszereik, amelyeket integrálni kellene.

Nem úgy, mint azoknál a szervezeteknél, amik már rendelkeznek meglévő infrastruktúrával. Varga Gábor, a Microsoft termékmendzsere szerint ezeknek a cégeknek első körben saját működésével kell tisztában lennie, és csak ezt követően belevágni a felhőprojektbe. Külön kihangsúlyozta, hogy az adatközpontok biztonság szempontjából is előnyösebbek lehetnek azon cégek számára, melyeknél az adatközpont üzemeltetése nem része a főtevékenységnek.

Májusban az összes londoni Heathtrow-ról és Gatwick-ről induló járatát törölnie kellett a British Airways-nek, feltételezhetően egy adatközpontban fellépő áramellátási hiba miatt. Katona Gergely, az Invitech adatközpontjának vezetője szerint egy szigorú minősítési eljárás feltárta volna azokat a problémákat, amik miatt a légitársaság súlyos árat fizetett. A Uptime Institute nevéhez fűződő TIER minősítés három elemből: a tervek, a megvalósított adatközpont és az operáció auditjából áll. Négy szint is elérhető a minősítés során, ahol a legmagasabb negyedik szint esetén az adatközpont már minden elképzelhető hibajelenségre jól reagál. Nem javasolja ugyanakkor, hogy a kkv-k is belevágjanak egy ilyen minősítési folyamatba, számukra érdemes inkább TIER-minősített adatközponti szolgáltatóval együttműködni.

Hegedűs-Csapó Veronika munkacsoport vezető és a Hajmási Gergely munkacsoport vezető-helyettes szerint nem igaz az az állítás, hogy a felhő következtében sokan elveszítenék az állásukat, hiszen ezen rendszerek üzemeltetése komoly szaktudást igényel. Az Adatközpont és Felhő munkacsoport felmérése szerint egy adatközponti munkahely 3-3,5 további munkahelyet teremt.

Akik ellátogattak a rendezvényre a fentieken túl olyan hatékonyságnövelő megoldásokról hallhattak még előadásokat, mint a T-Systems szolgáltatásmenedzsment automatizáló rendszere, vagy a Netlock digitális aláírás megoldása. A Supermicro előadásában a legújabb szerver trendeket ismerhette meg a közönség, a HEGYIR gyakorlati tapasztalatainak köszönhetően pedig a hosting megoldások gyors és rugalmas előnyei kerültek kiemelésre.

Érdemes volt mihamarabb regisztrálni a DATARENA-ra, mivel a leggyorsabbak közvetlen tapasztalatot szerezhettek arról, milyen egy modern adatközpont, a rendezvényt követő Docler adatközponti túrán.

Látogasd meg az IVSZ Slideshare oldalát is, ahol megtalálod a DATARENA-n elhangzott összes előadás prezentációját, Facebook oldalunkon pedig az ott készült fényképeket tekintheted meg!